Ursula von der Leyen eltitkolta a legfontosabbat az indiai ügyletről, de kibukott, és Washingtonban előre kigúnyolták
„Mother of all deals” – magyarul talán „a megegyezések csimborasszója” a legközelibb fordítás –, ezzel a szlogennel árulja a kedden Indiával aláírt szabadkereskedelmi egyezményt az Európai Bizottság. „Diverzifikáció, együttműködés és erő, illúziók és félelem nélkül” – ezek Ursula von der Leyen kulcsszavai az egyezményről az osztrák Der Standardban közölt írásában. Az európai függetlenségi zászló lobogtatásával átitatott véleménycikkben azonban az a legérdekesebb, ami kimaradt belőle, a német gazdaságnak életbe vágó, és mint ilyen, az Európai Uniónak és Magyarországnak is.
A cikkszöveg és a csimborasszós brüsszeli kommunikáció másik érdekes tanulsága, hogy magyarázatot nyújt rá: miért kellett tíz napja Von der Leyennek az európai gazdák és sok uniós politikus felhörrenését is vállalva, az Európai Parlament jóváhagyását megelőzve, aláírni a Mercosur szabadkereskedelmi megállapodást – a politikai marketing kedvéért. Sőt, talán az ide vezető uniós egyeztetések egy rejtélyére is fényt derít: hogyan sikerülhetett Giorgia Meloni Olaszországát átbillenteni, hogy mégse blokkolja a Mercosur-megegyezést.
A brüsszeli csúcsbürokrata alapvetése:
a világ végérvényesen megváltozott, lépni kell, és (a név szerint nem említett) Egyesült Államok vámjaival szemben az EU a függetlenség zászlaja alatt a vámok felszabadításának útjára lép.
Új piacokat nyit meg a latin-amerikai és az indiai egyezménnyel is – ezen a lelkes hangsúly, éljen a kereskedelmi szabadság és élharcosa, az EU.
Kevesebb szót ejt róla, de a hírek nem hazudnak: a piacokat nyitva másutt az EU saját piacait is megnyitja másoknak.
Mario Draghi, aki 2024-ben az EU sarkalatos, ám elfelejtett versenyképességi tanulmányát készítette, talán figyelmeztetné az elnököt (meg is tette, mikor hagyták): a nyitott piac akkor előnyös, ha mi vagyunk a versenyképesebbek. Hogy a több évtizednyi globalizáció pont azért fordult át vetekedésbe, mert a szabadkereskedelem már nem a Nyugatnak kedvezett, és ha az amúgy is megroppant versenyképesség fejlesztése helyett Ukrajnába küldjük az euró-ezermilliárdokat, a piacok kinyitásába csak belebukhatunk. Versenyképesség nélkül a verseny olyan, mint puska nélkül a lövészárok.
2026-ra olyan évként emlékezünk majd, amikor Európa úgy válaszolt erre az új világra, hogy van egy másik út
– méltatja büszkén a szabadkereskedelmi fejleményeket a bizottsági elnök. Ebben bizonyosan igaza van, a kérdés, hova vezet ez a másik út. Ursula von der Leyent már a cikkében megemlített saját számai is kényelmetlen helyzetbe hozzák. Amit nem említ, arra is azonnal fény derült, és az még zavarba ejtőbb.
Ursula von der Leyen nem bontotta ki az összes tényt
A sok lelkesítés mellett kevés a tény, a bizottsági elnök ezt írja:
Az India és az EU közötti árukereskedelem és szolgáltatáscsere éves értéke már most is meghaladja a 180 milliárd eurót, ami közel 800 ezer munkahelyet támogat Európában. Az új megállapodással a kereskedelem 90 százalékára kivetett vámokat teljesen eltörlik vagy csökkentik. Az európai exportőrök évente akár 4 milliárd eurót is megtakaríthatnak adók formájában. Az uniós export pedig várhatóan idővel több mint a duplájára nő.
Szép számok, és még ha elfelejtenénk is megkérdezni, közben mennyivel nő az indiai export, és nem szaladunk-e még hatalmasabb deficitbe, akkor is kijózanít, ha megnézzük, hogyan viszonyul ez a ránézésre hatalmas összeg az EU teljes kereskedelméhez.
India, ugye, a világ legnépesebb, másfél milliárdos országa. A 300 milliós Mercosur-övezettel arányaiban sokszorta nagyobb az EU-külkereskedelem, ha pedig a világ egészét nézzük, arra kell rájönnünk, hogy a főbürokrata dióval hajigálja a cirkálót. Az EU éves áru- és szolgáltatás-külkereskedelmi forgalma 2024-ben
- az Egyesült Államokkal 1684 milliárd euró volt,
- Kínával 845 milliárd,
- a Mercosurral 153 milliárd,
- Indiával 186 milliárd euró.
Egy elnöki mondat, amelyből csak a 21. század igaz
Ha Von der Leyen azt írja a megegyezésről, hogy „az befektetés a hosszú távú partnerségbe a 21. század két meghatározó hatalma közt", nem kell több a fenti adatsornál, hogy konstatáljuk: az EU sorsa nem ezen a fronton fog eldőlni, és hogy a meghatározó hatalmak nem ez a kettő, hanem a másik kettő. Hosszú távú-e a partnerség, az pedig minimum kérdéses, hiszen India Brüsszel ősellenségével, Oroszországgal barátkozik, és a Kína dominálta BRIC+ együttműködés tagja.
Erről sok mindent elmond – Von der Leyen el is büszkélkedik vele –, hogy egyidejűleg biztonsági és védelmi egyezményt is aláírt Indiával. Tudni érdemes, hogy India rendszeresen közös hadgyakorlatokat tart Oroszországgal, és nagy fegyvervásárlója, igaz, hogy a nyugatiaktól is vesz. Nem ítélte el az ukrajnai inváziót, sőt nagy tételben vásárolta az orosz olajat, amelyet finomítva aztán abba az Európába szállítottak, amely esküdözött, hogy nem kell neki az orosz energia.
Emiatt a Donald Trump vezette amerikai adminisztráció ősszel hatalmas vámot rótt ki az oroszokkal kereskedő indiaiakra, hogy nyomást gyakoroljon Moszkvára az ukrajnai békekötés érdekében. Erre mit tesz Európa? – tette fel a kérdést Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter, a csimborasszót előre kommentálva. Szabadkereskedelmi egyezményt köt Indiával. Ezzel Amerikára hárítva a béketörekvések terhét.
És hogy még egyszer teljesen egyértelmű legyen: az orosz olaj Indiába kerül, a finomított termékek onnan kerülnek ki, és az európaiak megvásárolják ezeket a finomított termékeket. Vagyis saját maguk ellen finanszírozzák a háborút
– idézi az amerikai véleményt a Times of India.
Amit Von der Leyen mindkét egyezményről kihagyott: jönnek az indiai autók is a kínaiak tetejébe
A Mercosur-egyezménnyel kapcsolatban nyílt titok: az európai mezőgazdaságot az európai, főleg a német autóipar kedvéért áldozták fel abban a reményben, hogy a saját európai piacukról a kínaiak által kifelé szorított német autóipart mentik meg. Autókról az indiai egyezmény is szól, de a bizottsági elnök cikke itt is kihagyja, inkább a mezőgazdaságról ír, és büszkén beszámol róla: India 150-ről 20 százalékra csökkenti a vámtételeit a borra és 40-ről nullára az olívára.
Véletlen egybeesés, vagy nem: az EU legnagyobb borexportőre és második legnagyobb olívaeladója Olaszország, amelyet az utolsó pillanatban sikerült meggyőzni, hogy mégse blokkolja az indiai egyezmény előtt két héttel a Mercosur-egyezményt.
Az autók természetesen ebből a második egyezményből sem maradtak ki. Az első hírek szerint 250 ezer európai autóra (ebből 90 ezer elektromosra) vonatkozik az indiai vámcsökkentés: tűzijáték, pezsgőpukkanás. Aztán jöttek a kijózanító továbbiak:
Az EU olyan indiai autógyártóknak, mint a Mahindra & Mahindra Ltd., a Tata Motors Passenger Vehicles Ltd. és a Maruti Suzuki India Ltd., legfeljebb 625 ezer járműre vonatkozó importkedvezményeket fog kínálni – mondta az egyik forrás –, ezt a mennyiséget a két piac relatív méretéhez igazítva határozták meg
– állítja a Bloomberg hírügynökség forrása.
Vagyis, ha ez igaz, akkor a kínai autók Európába özönlése után Indiából is megindulhat az áradat. Milyen autókra, hány év alatt és pontosan mikor és mennyivel csökkentik a vámokat, erről alig van részlet, de már látszik, hogy ez bizony igen bonyolult képlet, út és ingoványos terep. Hogy lehet beruházni előre a homokra, fogós kérdés lesz az autógyártóknak. Ki reagál rugalmasabban a változásokra, a németek vagy az indiaiak, netán a nevető harmadik: meg lehet tenni a téteket. Aki ilyen részletekkel nem bíbelődik, annak vigasz lehet, hogy Brüsszelben kitűzték és meglengették a függetlenség és szabadság zászlaját.
Közben Kína is megtette ajánlatát.
Kína máris lecsapott Grönlandra, és többet akar: magához kaparintaná az egész EU-t – különben jön „a dzsungel törvénye”
Európának komolyan fontolóra kellene vennie egy közös jövőn alapuló Kína–Európa-közösség kiépítését – ezzel a címmel közöl vezércikket a Kínai Kommunista Párt szócsöve. A grönlandi konfliktus teremtette transzatlanti repedésre héjaként lecsapva Amerika-ellenes szövetséget hozna létre Peking, alternatívákat kínálva: az USA helyett Kína, Béketanács helyett Egy övezet, egy út és Globális Kapu, ENSZ helyett az ENSZ. Forr a világ. Magyarország pedig az elképesztő különc: mindegyik kapuhoz van kulcsa.
