BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Milliárdos pénzeső Kelet-Magyarországon – Szijjártó Péter nagy bejelentést tett

Szijjártó Péter szerint Békéscsaba mára nagyon beindult. Fokozatosan a keleti országrész is a beruházások célpontjává válik.

„Békéscsaba mára nagyon beindult, mivel a kormány a magyar emberek pénzéből Magyarországot fejleszti, nem pedig Ukrajnát, ami jól látszik az ipari teljesítmény növekedésében és a munkanélküliség csökkenésében is” – fogalmazott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Békéscsabán.

Milliárdos pénzeső Kelet-Magyarországon – Szijjártó Péter nagy bejelentést tett  / Fotó: Gyula Televízió / Facebook

A miniszter a Marzek Kner Packaging Kft. újabb beruházásának átadásán arról beszélt, hogy az osztrák csomagolóanyag-gyártó vállalat összesen 5,5 milliárd forint értékben hajtott végre kapacitásbővítést az utóbbi években, amihez a kormányzat mintegy 1,5 milliárd forint támogatást nyújtott, betonbiztossá téve 480 ember munkahelyét.

Beszédében kifejtette, hogy a cég termékeinek több mint fele az exportpiacokon kerül értékesítésre, a gyártás ráadásul a fenntarthatósági szempontok teljes figyelembe vételével zajlik a telephelyen. 

„A környezettudatos, papíralapú csomagok gyártásának kapacitását növelő beruházás nyomán a vállalat még többet fog exportálni, úgy, hogy közben kevesebb energiát használ fel és a működés kevesebb hulladékkal fog járni” – mondta.

Szijjártó Péter emlékeztetett, hogy tíz-tizenkét évvel ezelőtt még bántó fejlettségbeli különbség volt az ország keleti és nyugati fele között, de ezt mostanra sikerült felszámolni, így az új stratégiai célkitűzés a déli országrész fejlesztése, és ebben Békés vármegye és Békéscsaba kulcsszerepet tölt be.

 

„A magyar emberek pénzéből Magyarországot, Dél-Magyarországot, azon belül pedig Békéscsabát fejlesztjük. Büszkék vagyunk arra, hogy Békés vármegye az elmúlt időszakban rendkívüli teljesítményt nyújtott. 2014-ben ennek a vármegyének az ipari termelése 450 milliárd forintot jelentett. A tavalyi évben ez majdnem duplájára, már 830 milliárd forintra nőtt” – jelentette ki.

Arról is beszélt,  hogy a munkanélküliség Békés vármegyében tíz év alatt körülbelül a felére csökkent, 10 százalékról 5 százalék közelébe, amiben annak is szerepe lehetett, hogy ez idő alatt 49 nagyberuházás jött itt létre állami támogatással, összesen 422 milliárd forint értékben.

Szijjártó Péter ezt követően arra is kitért, hogy az osztrák vállalatok mára nagyjából 75 ezer főt foglalkoztatnak Magyarországon, és a kormány az elmúlt tíz évben 68 osztrák nagyberuházáshoz nyújtott anyagi támogatást.

Fokozatosan a keleti országrész is a beruházások célpontjává válik

2015-től új befektetési hullám indult: a német autógyártók mellett egyre hangsúlyosabb szerepet kaptak a dél-koreai és kínai vállalatok. Az elektromosautó-gyártás előretörése alapjaiban alakította át az ipar szerkezetét. 

Az Audi Győrben, a Mercedes Kecskeméten, a BMW Debrecenben tért át kizárólag az elektromos autók gyártására, miközben megjelentek az első nagy akkumulátorgyárak is – a Samsung SDI, az SK On és később a kínai CATL óriásvállalatai. Debrecen mellett Szeged és Miskolc is fokozatosan a multinacionális vállalatok beruházási célpontjává vált, s ezzel az évtized végére új ipari pólusok emelkedtek fel az ország keleti és déli részén is.

Kedden projektzáró rendezvényen ünnepelték a nyíregyházi ipari park fejlesztésének első ütemét, amelynek keretében 38 milliárd forintból jelentős infrastrukturális beruházások valósultak meg. Szijjártó Péter kiemelte: az elmúlt másfél évtizedben a kormányzati támogatásoknak köszönhetően Kelet-Magyarország gazdasági fejlettsége felzárkózott a nyugati országrész szintjére, Nyíregyháza pedig kulcsszerepet játszott ebben a folyamatban.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.