BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Orbán Viktor napokon belül levelet küld minden nyugdíjasnak: elárulja nekik a jövő nagy terveit – indulnak a postások

A nyugdíjasok biztonságát a kormány kiemelt ügynek tekinti. Nyitrai Zsolt miniszterelnöki főtanácsadó egy interjúban többek között erről is nyilatkozott, majd elcsepegtette azt az információt, hogy Orbán Viktor a következő napokban levélben keresi meg a nyugdíjasokat egy kiemelten fontos ügyben.

„A nyugdíjasok biztonsága számunkra becsületbeli ügy” – fogalmazott Nyitrai Zsolt miniszterelnöki főtanácsadó a Jókor portálon megjelent interjúban.

nyugdíjas,Close-up,Of,An,nyugdíj Elderly,Woman's,Hand,Holding,A,Hungarian,20000
A növekvő átlagkereset jót fog tenni a nyugdíjaknak is / Fotó: Shutterstock

A főtanácsadó beszélt arról is, hogy amióta Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke, azóta folyamatos a párbeszéd a nyugdíjasokkal is. „Kikérjük és meghalljuk véleményüket, egyeztetünk velük például az Idősek Tanácsán keresztül. De nyugdíjas-konzultációt is indítottunk már” – sorolta. 

A politikus hozzátette: az idősebbek megérdemlik a figyelmet és a gondoskodást. Jelezte azt is, hogy a következő napokban Orbán Viktor minden magyar nyugdíjast levélben keres meg, tájékoztatva őket a legfontosabb intézkedésekről és a jövő terveiről. Magyarország kormánya és a nyugdíjasok között működő szövetség van, számukra is a kormánypártok jelentik a biztos választást.

A statisztika kiadta a nyugdíjak átlagát

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Hivatalos Értesítőjében megjelent adatok szerint az átlagkereset 2025-ben rekordot döntött, ami közvetlen hatással van a nyugdíjakra. 2025-ben a nettó átlagkereset 483 785 forint volt havonta, míg 2024-ben 443 798 forint. 

Ez 9 százalékos növekedés éves szinten. 

Az adatok a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásokra, a költségvetési intézményekre és a jelentős nonprofit szervezetekre terjednek ki.

A számítás az általános adó- és járulékkulcsok figyelembevételével, kedvezmények nélkül történt, így az összehasonlíthatóság és a jogalkalmazás stabilitása biztosított.

A nyugdíjasok is sokat nyernek az átlagkereseteken

A nettó átlagkereset emelkedése nemcsak a munkavállalóknak fontos hír, hanem a nyugdíjasoknak is. A nyugdíjszámítás egyik kevéssé ismert, de kulcsfontosságú eleme a valorizációs szorzó. Ez a szorzó biztosítja, hogy a több évtizeddel ezelőtti keresetek ne az akkori értékükön számítsanak, hanem a nyugdíjazás előtti átlagbérekhez igazodjanak.

Egyszerűbben fogalmazva, a rendszer „lefordítja” a régi béreket a mai értékre, így a nyugdíj összege reálisabb és igazságosabb lesz. A gyakorlatban a folyamat így működik:

  1. először összegyűjtik azokat a kereseteket, amelyek után nyugdíjjárulékot fizettek, majd évenként nettósítják az összegeket.
  2. Ezt követően a valorizációs szorzóval megszorozzák, így a régi fizetések a nyugdíjszámításban a mai értékükön jelennek meg.

Például 2025-ben a 2010-es évi nettó 2,4 millió forintos kereset 8 millió forintként jelenhetett meg a nyugdíjszámítás során. A 2000-es évi keresetekhez 7,982-es szorzót alkalmaztak, így 

a több évtizeddel ezelőtti bérek is reálértéken számítanak.

Fontos kiemelni, hogy a valorizáció önmagában nem emeli a nyugdíjat, hanem a régi keresetek reális megjelenítését biztosítja a számításban. A végső nyugdíj meghatározásához az elismert szolgálati idő is hozzájárul, a havi átlagkereset és a szolgálati idő százalékos aránya alapján.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.