Világgazdaság

Grosics: "Gyurcsány azzal állt bosszút, hogy lehúzott a listáról"

Megbocsátani megbocsátottam, csak felejteni nem tudok – mondta Grosics Gyula a HVG-ben.

Az aranycsapat kapusa a hetilapnak azt mondta: mindig célpontban van, ha politikáról van szó. Grosics az interjúban elmondta, több éven át őt is rendszeresen vitték kihallgatásokra az államvédelmisek, hiába volt a Honvéd válogatott játékosa.

„Nem volt itt semmilyen rendszerváltás az én megfigyelésem aktáit is csak pár éve zárták le, és a rám állított ügynökök közül is csak azok nevét mondták meg, akik már nem élnek” – meséli Grosics, aki szerint ő mindig a politika célpontja volt.

Gyurcsány például azzal állt rajta bosszút - mondta -, hogy bár többször jelölték, lehúzta őt a nemzet sportolóinak listájáról. „Legendák vagyunk, csak az a baj velünk, hogy még élünk” – tette hozzá.

Bankmentő csomag BÉT - Napi események Magyar Nemzeti Bank (MNB) elemzések - Gazdaság és Pénzügy Pénzügyi és gazdasági válság gyurcsányHP Gordon Brown kutatás Praktiker Gyógyítás-finanszírozás Grosics A szerkesztő ajánlja IMF orosz-ukrán gázvita Robert Zoellick európai parlamenti választás Nyugdíjkérdés Magyarországon forintárfolyam Orbán Viktor ITD Hungary Aranycsapat Felmérések Elemzői vélemények Pécs - EKF Fodor Gábor oktatás Bokros Lajos A szociális és adórendszer átalakítása MSZP-ügyek Jobbik-ügyek Magyar Posta Zrt. Opel Botrányok a politikában Európai Unió Piacbefolyásoló adatok rendszerváltás Oszkó Péter