Megkezdődött a bérháború – 80 ezres minimálbért akarnak a munkavállalók
A minimálbér 80 ezer forint, míg a garantált bérminimum a legkisebb bér 122 százaléka legyen – szögezte le Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) elnöke a pénteki Országos Érdekegyeztető Tanács ülésén.
A munkavállalói oldal ajánlását azzal indokolta, hogy már most is jelentős elmaradás van az egy főre jutó létminimum és a minimálbér között. Míg ugyanis ma a minimálbér összege 71 500 forint, addig a statisztikai adatok szerint az egy főre jutó létminimum összege már 74-75 ezer forintra rúg.
Sehogy sem állhatja meg a helyét a munkavállalói oldal ajánlása, akkor, amikor a magyar gazdaság a negatív mutatószámokkal küzd – jelentette ki Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára.
Mint mondta, a munkavállalói oldal háromszoros emelkedést követel ugyanakkora GDP csökkenése mellett, mint az elmúlt évben.
Csizmár Gábor államtitkár a szembenállás ellenére pozitívumként könyvelte el, hogy az OÉT mindkét érdekképviseleti oldala korrektnek találta a kormány jövő évre vonatkozó keresetajánlását.


