Világgazdaság

A magyar állam megnyerte az első áramárpert Washingtonban

A magyar állam javára döntött a Világbank mellett működő washingtoni nemzetközi bíróság abban a perben, amelyet az amerikai AES Summit Generation Ltd. indított három éve a magyarországi leányvállalata ügyében. Panasza szerint az állam az erőművek által termelt áram árának szabályozásával 2006-ban és 2007-ben megsértette az energiacharta rendelkezéseit. „Helyesen tette az előző kormány, hogy módosította a fogyasztói árat jelentősen befolyásoló egyik tételt, hiszen az állam éppen a szabályozás eszközével avatkozhat be a nemkívánatos folyamatokba. E célból joga van az érintett költségelemeket is ellenőrizni” – reagált a hírre érdeklődésünkre a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára. Kovács Pál szerint az MVM és az erőműtársaságok közötti hosszú távú áramvásárlási szerződések jelentős profitot biztosítottak az erőműveknek. Beadványában egyébként az AES a tisztességes és méltányos elbánást, a legnagyobb kedvezmény elvének érvényesítését és a befektetések védelmét hiányolta a magyar állam részéről, amelynek eljárását diszkriminatívnak érezte.

Kovács Pál nemcsak azt érzi sikernek, hogy a bíróság a felperes minden igényét, így 30 millió dolláros kárigényét is elutasította, hanem azt is, hogy ez a magyar állam ellen folyó három per közül a legnehezebbnek ígérkező esetében történt. Az amerikai jogszabályok ugyanis igen nagymértékben eltérnek az európaiaktól. A másik két pert európai bíróságok előtt indította a Dunamenti Erőmű és a Budapesti Hőerőmű. Követelésük nagyságrenddel magasabb, mint az AES-é, de a helyettes államtitkár bizakodó az eredményt illetően. VG

Autók Magyar Nemzeti Bank (MNB) elemzések - Gazdaság és Pénzügy sztrájk Pályázati forródrót Lakossági energia és üzemanyagárak turizmus Politikai közvélemény-kutatások Környezetvédelem - Globalizáció Malév A szerkesztő ajánlja makroadatok BKV Költségvetés 2012-2013 forintárfolyam Orbán Viktor Felmérések RFV Nyrt. autóipar Elemzői vélemények Bebesy Dániel Hitelek: lakás A második Orbán-kormány katasztrófák autó gyógyszeripar A KSH jelenti Reklám és Média béremelés makromutatók Részvénypiacok mezőgazdaság Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt fogyasztási cikkek átlagkereset A munka világa fogyasztóvédelem Deviza- és árupiac IMF-megállapodás utazás Befektetési lehetőségek Mol Európai Unió Vaskerék Egyesült Államok Lengyel László EU aloldal biztosítás BÉT ingatlanpiac Unilever Telenor MÁV infokommunikáció Fidesz-ügyek Adórendszer Magyarországon