Világgazdaság

Lemondott a városüzemeltetés igazgatója

távozás. Alig több mint négy hónappal kinevezése után lemondott László György, a Budapesti Városüzemeltetési Központ (BVK) Zrt. vezérigazgatója. A döntést a főváros közleménye magánjellegű okokkal magyarázza. László György volt az egyik cégvezető, akit György István főpolgármester-helyettes név szerint említett azon a februári sajtótájékoztatón, ahol arról beszélt: érdekcsoportok támadják a fővárosi vállalatok irányítóit. Akkor György István úgy fogalmazott: „Eszközökben nem válogatva igyekeznek bizonyos személyeket ellehetetleníteni, személyük támadásán keresztül Tarlós István főpolgármestert kedvezőtlen színben feltüntetni.”

László hónap végéig marad a posztján. Arról, hogy ki lehet a közlekedést kivéve szinte minden fővárosi tulajdonú céget felügyelő mamutvállalat új vezetője, a Fővárosi Közgyűlés március 25-i ülésén dönthetnek. Tarlós István két héten belül a közgyűlés elé terjeszti, ki vagy kik a jelöltek – mondta el kérdésünkre Szűcs Panni, a BVK szóvivője. Sz. I.

Bankmentő csomag Autók logisztika műkincspiac elemzések - Gazdaság és Pénzügy sztrájk raktározás ablon Lakossági energia és üzemanyagárak turizmus Forrong az arab világ Széll Kálmán Terv Vállalati jelentések Járai Zsigmond Nyugdíjkérdés Magyarországon Költségvetés 2012-2013 forintárfolyam A médiatörvény fogadtatása Felmérések autóipar Elemzői vélemények Hitelek: lakás A második Orbán-kormány autó gyógyszeripar Simor András repülés Reklám és Média Adósságválság az EU-ban Részvénypiacok A szociális és adórendszer átalakítása fogyasztási cikkek Karrierklub Élelmiszerpiac A munka világa fogyasztóvédelem Deviza- és árupiac Mol Vaskerék BÉT ingatlanpiac áruszállítás kgfb bankadó infokommunikáció Egészségügy - Gyógyítás Adórendszer Magyarországon