Tavaly májusra vártam volna azoknak a szerkezeti reformoknak a bejelentését, amelyek általános ismertetését tegnap tette meg a kormány, a részleteit pedig csupán most kezdi kidolgozni. Persze jobb később, mint soha, hisz ideje volt forrást is találni az eddigi ígéreteknek, s legalább lassan ráirányul a figyelem a gazdaság és az államháztartás valós szerkezeti problémáira, még ha a megtett bejelentésekben és a körvonalazott megtakarításokban még rengeteg a bizonytalanság és a megvalósítási kockázat. Ahogy azt sem látjuk még, hogy mindezek terheit milyen eloszlásban és milyen türelemmel fogja viselni az eddigi ködös ígéretekkel hipnotikus állapotban tartott lakosság.
Az viszont mindenképp dicséretes, hogy majd egy év után s eltávolodva korábbi elvi kinyilatkoztatásaitól a kormány belátta, hogy sikeres adósságkezelés nélkül nincs sikeres gazdaságpolitika, pláne nem olyan eddig látott intézkedésekkel, amelyek az adósságot hoszszabb távon még növelnék is. Már csak azért is nagy eredmény ez, mert ha a hitelből finanszírozott gazdaságpolitikának és az élénkítésnek álcázott népszerűségi intézkedéseknek – melynek elmúlt évtizedbeli csúfos kudarcáért fizet az ország ma is magas eladósodottsággal – a 2002-ben alakult szocialista kormány volt a bajnoka, ezt az irányt valójában 2000-től már a korábbi Orbán-kormány felvette, a későbbi adósságnövelő intézkedéseket pedig teljes mellszélességgel támogatta, miközben számos megtakarítást vagy adósságcsökkentést célzó tervet és reformot ellenzett, illetve akadályozott. Így jelentős volt eddig a bizonytalanság, hogy a jelenlegi kormány képes lesz-e a szükséges váltásra a gazdaságpolitikához való hozzáállásában, s visszatér-e arra a pályára, melyet az egyébként sokak által sikeresként elismert válságkezelés alatt kezdett meg az ország. Nos, a tegnapi bejelentések alapján ez a bizonytalanság jelentős mértékben csökkent.
Persze ne legyen kétségünk afelől, hogy ezzel a munka éppen csak megkezdődött, de legalább esélyei mutatkoznak egy irányában támogatható és fenntartható gazdaságpolitika megvalósulásának, melynek mostanra arról talán már kialakultak elképzelései, hogy az államháztartás éves egyenlegét összegében milyen mértékben kellene javítani, és az államadósságot milyen mértékben kell ezáltal csökkenteni, ha az országot stabil pénzügyi pályán kívánná tartani. S nagyvonalúan ne részletezzük hosszan, hogy mindez beismerése annak, miszerint a magán-nyugdíjpénztári számlákon felhalmozott megtakarítások államosítása céltalan és értelmetlen volt, ahogy a különadók bevezetése is legfeljebb halogatásra és időnyerésre volt alkalmas, de annak eredményeként az adósságprobléma megoldása nemcsak későbbre tolódott, de valamivel nehezebbé és fájdalmasabbá is vált.
Ha tehát a kormány ténylegesen komolyan veszi és tartja a tegnap meghirdetett gazdaságpolitikai irányt, kevesebbet kell aggódnunk majd az ország eladósodottsága miatt, de újra foglalkoznunk kell a növekedési esélyeinkkel. Már csak azért is, mert minden hangzatos politikai kijelentés ellenére az eddig bevezetett intézkedések és most megismert tervek csekély mértékben alkalmasak egy költségvetési kiigazítással egyidejűleg a versenyképesség javítására s így a serkentésére. Míg jómagam korábban is támogatója voltam például az egykulcsos bevezetésének, sosem gondoltam, hogy azt csodaszernek tekinthetnénk, s pláne nem tartom a jelenleg bevezetett formájában alkalmasnak a gazdaságélénkítésre vagy a foglalkoztatás növelésére. Ezzel kapcsolatos aggályaimat hely hiányában már csak a blogomon tudom megosztani.
