Világgazdaság

A Fed átfordítás hadművelete akár káros is lehet

Az amerikai jegybank (Federal Reserve, Fed) szokatlan késlekedés után (a nyilatkozat mintegy 8 percet késett a meghirdetett időponthoz képest) bejelentette, hogy a piaci körökben Operation Twist (átfordítás hadművelet) néven elhíresült, a hozamgörbe kiegyenesítését célzó programba kezd. Ez gyakorlatilag meg is egyezik az előzetes elemzői várakozásokkal - írja elemzésében a Saxo Bank.

Ben Bernanke Fed-elnök ismételten csak azt jelezte a piacnak, hogy elképzelése sincs – és ami még rosszabb hatékony eszköze sem – a kiújulása felett egyre erősödő aggodalmak leküzdésére. Az “átfordítás hadművelet” megindításával a jegybank azt kockáztatja, hogy tíz hónapon belül másodjára ismét késve érkezik a megoldással. A QE2 tavaly novemberi meghirdetése ugyanis akkor érkezett, amikor a gazdaság már rég gyógyulófélben volt, így a kötvény-visszavásárlási program gyakorlatilag egy masszív árupiaci rallyba torkollt. Utóbbi az év első felében viszont komoly nyomás alá helyezte az amerikai fogyasztókat, ráadásul a gazdasági növekedésnek is megálljt parancsolt, írják elemzésükben a Saxo Bank közgazdászai.

Eljött az ideje, hogy a gazdaságnak időt hagyva az lehetőséget kapjon az öngyógyulásra. Azaz a tőketartalékok újraépítésére van szükség, ami a gyakorlatban a megtakarítások támogatását és nem ellehetetlenítését jelentené. Sajnos azonban esély sincs arra, hogy Bernanke hallgasson erre a tanácsra, így érdemes felkészülni a Fed legújabb programjára és reménykedni abban, hogy csak haszontalan lesz és nem egyenesen káros - vélekednek az elemzők.

Így döntött a Fed

• A Fed 400 milliárd dollár értékben vásárol majd hosszú lejáratú (6-30 éves) értékpapírokat, míg ugyanekkora összegért értékesít rövid (3 éves és az alatti lejáratú) papírokat; ezáltal a mérlegében szereplő eszközök futamidejét a hosszú oldal irányába tolja el.

• Az irányadó kamatláb sávja a vártnak megfelelően marad 0-0,25 százalék, valamint megerősítették azt is, hogy ezt a szintet legalább 2013 közepéig tartani fogják.

• A Fed változatlanul hagyja a kötelező tartalékokon felüli betétek 0,25 százalékos kamatát.

• A jegybank már sötétebben látja a gazdasági kilátásokat is, mint fogalmaztak, “komolyak a lefelé mutató kockázatok a gazdasági kilátások terén, többek közt az egyre nagyobb nyomás alá kerülő tőkepiacok tekintetében.”

• A Fed szerint az inflációs nyomás “látszólag csökkent”.

• A Fed további gyengélkedésre számít a munkaerőpiacon.

• Három ellenvéleményt megfogalmazó bizottsági tag (Plosser, Fisher és Kocherlakota) “nem támogatta a további monetáris lazítás bármilyen formáját a jelen körülmények között.”

• Az S&P 500 index a közleményt követő percekben 1 százalékos mínuszt mutatott (majd közel 3 százalékot zuhanva zárt).

• Az euró/dollár keresztárfolyam közvetlenül a nyilatkozat után megfelezte a közlemény kiadása előtt felhalmozott felfutását.

• Az irányadó kamatláb sávja a vártnak megfelelően marad 0-0,25 százalék, valamint megerősítették azt is, hogy ezt a szintet legalább 2013 közepéig tartani fogják.

• A Fed változatlanul hagyja a kötelező tartalékokon felüli betétek 0,25 százalékos kamatát.

• A jegybank már sötétebben látja a gazdasági kilátásokat is, mint fogalmaztak, “komolyak a lefelé mutató kockázatok a gazdasági kilátások terén, többek közt az egyre nagyobb nyomás alá kerülő tőkepiacok tekintetében.”

• A Fed szerint az inflációs nyomás “látszólag csökkent”.

• A Fed további gyengélkedésre számít a munkaerőpiacon.

• Három ellenvéleményt megfogalmazó bizottsági tag (Plosser, Fisher és Kocherlakota) “nem támogatta a további monetáris lazítás bármilyen formáját a jelen körülmények között.”

• Az S&P 500 index a közleményt követő percekben 1 százalékos mínuszt mutatott (majd közel 3 százalékot zuhanva zárt).

• Az euró/dollár keresztárfolyam közvetlenül a nyilatkozat után megfelezte a közlemény kiadása előtt felhalmozott felfutását. -->

BÉT - Napi események Magyar Nemzeti Bank (MNB) Nemzetközi konfliktusok Pénzügyi és gazdasági válság Audi Hungaria Motor Kft. Opel Magyarország Járműgyártó Kft. OTP kötvénycsere makroadatok kilábalás Költségvetés 2012-2013 forintárfolyam A második Orbán-kormány Fed Adósságválság az EU-ban makromutatók Részvénypiacok Google Inc. A szociális és adórendszer átalakítása Hyundai Holding Hungary Kft. Cséfalvay Zoltán A munka világa Deviza- és árupiac Zöld ügyek Opel kamatdöntés Mol gazdaság biztosítás kamat Warren Buffett elemzés