Az elmúlt másfél évben a Fidesz-KDNP kétharmados többsége sok olyan lépést tett, amelyet elegánsnak, önkorlátozónak nem nagyon lehetett gondolni. A minden korábbinál tudatosabb és koncentráltabb hatalmi kormányzás jegyében mind egy szálig elvitték a zsákmányt, ráadásul alkotmányos többségükkel tettek is azért, hogy újabb és újabb zsákmányokra leljenek. Klasszikus kurzusépítés zajlott: hosszú távra bebetonozott szereplőkkel, saját képükre átformált intézményekkel.
Ezen döntések többsége – benne az új alkotmánnyal – a határokon belül maradt: a kormánytöbbség élt a kétharmaddal, megtette, amit megtehetett – s amiről a korábbi kormányok az egy kézből irányított kétharmad hiánya miatt nem is álmodhattak. A léc legfeljebb pár alkalommal rezgett: az alkotmánybírósági jogkörök korlátozásánál és a még mandátummal rendelkező bírósági elnök elmozdításakor például egyértelműen a Rubiconon túlra merészkedett a kormány.
De akkor összességében mi a probléma? Miért veszély és nem lehetőség ma - amikor a válság gyors döntéshozatalt igényel - ez a fegyelmezett kétharmados többség? Leginkább a dolog sajátos logikája miatt, ami napról napra egyre élesebben látszik, de amit korábban én - megfontoltabb, kiszámíthatóbb kormányt feltételezve - nem vettem számításba. A kétharmad ugyanis a „mindig van másik” érzetét keltheti abban, aki birtokolja. Ebben a logikában – bármekkora is a baj - állandóan van B-terv, és ezért soha nincs önreflexió. Ha nem megy így, majd megy máshogy. Ha falakba ütköznek, elbontják őket, ha kifutnának az időből, megállítják az órát, ha zavarja őket egy szabály, megváltoztatják. Ráadásul most már egyre gyorsabban szaladnak ebbe az erdőbe, az előttünk álló héten a parlamentben újabb tabuk dőlhetnek meg.
Lehet, hogy megint tévedek, de nem hiszem, hogy mindezzel a magyar demokrácia lenne végveszélyben – írja a politikai elemző. Nem vitás, ez a felfogás és működésmód sokat árt a politikai kultúrának, de az ország túl fogja élni ezt is, ahogy sok mindennel megbirkózott már korábban. Az új kormányok – bármilyenek is legyenek - talán még hálásak is lesznek a koncentrált hatalomért, meg persze a sok furcsa precedensért, amelyek alkalmazása ellen hitelesen nehezen ágálhat majd az előbb-utóbb ellenzékbe kerülő Fidesz.
Török Gábor leszögezi: leginkább a magyar jobboldalt félti attól, ami történik. Ez a mindenen átgázoló kétharmados rohanás ugyanis leginkább ennek a politikai oldalnak árt. Ha nem következik be valamilyen politikai korrekció, az ehhez hasonló lépések hosszabb távon „gyurcsányi” méretben hitelteleníthetik el a Fideszt. Politikai korrekció csak két módon mehet végbe: vezetői felismeréssel vagy belső ellenállással. Előbbi esélyei nem túl jók, utóbbi ma – ha akadnak is messzebbre tekintő politikusok a frakcióban - szinte kizárható. Pedig érdekes a helyzet: néhány nemet mondani képes kormánypárti képviselő bármikor új időszámítást vezethetne be azzal, hogy véget vetne ennek a kétharmados mindenhatóságnak.
