Világgazdaság

Érik a jövedéki adó júliusi emelése

A tartósan alacsony üzemanyagárak mellett is megcsappantak a hazai benzin- és dízeleladások a kijárási korlátozás miatt. Ráadásul a mélyben időző Brent-jegyzések beleszólhatnak a jövedéki adó alakításába.

A folyó negyedévben remélhetőleg nem csökken tovább, egy-két héten belül stabilizálódik az üzemanyagok iránti hazai kereslet, legalábbis erre utalnak a Magyar Ásványolaj Szövetséghez (MÁSZ) érkező visszajelzések és a nemzetközi tapasztalatok is – válaszolt a Világgazdaságnak Grád Ottó, a szervezet főtitkára. Bár az év első három hónapjában összességében alig változott a forgalom az egy évvel korábbihoz képest – 0,9 százalékkal, 890,5 millió literre nőtt a hazai üzemanyag-kiskereskedelem tetemes részét lefedő MÁSZ-tagok-

­nál –, az utóbbi hetekben a benzinpiac a harmadával, a dízelpiac a negyedével szűkült a kijárási korlátozás hatására. Hasonló a helyzet más európai országokban is, de ott a nagyobb személyautó-használat miatt most az értékesítés zuhanása is nagyobb.

Pedig az árak a mélyben vannak. (A Holtankoljak.hu szerint a 95-ös benzin literenkénti átlagára mától a kutakon 285 forint, a gázolajé 329 forint.) „A piacot azonban most nem az árak alakítják, hanem a kereslet” – jelentette ki Grád Ottó.

A mostani olcsóság eredeti oka a világpiaci olajtúlkínálat. Bár az Európában meghatározó Brent-minőség ára a napokban kissé erősödött az amerikai segédlettel tető alá hozott orosz–szaúdi olajtermelés-csökkentési megállapodásra reagálva, de a drágulás tiszavirág-életű volt. A Grád Ottó által hivatkozott nemzetközi szakvélemények szerint a megcélzott vágás kevés a piaci egyensúly helyreállításához, ezért a Brent olaj ára is megmaradhat még egy ideig a 30 dollár körüli szinten. Változás csak a járvány elmúltával a gazdaságok éledezésétől, az optimista piaci hangulat visszatérésétől várható.

„Addig azonban minden egyes nappal közelebb kerülünk ahhoz, hogy a második negyedévben 50 dollár alatt maradjon az átlagár. Ez esetben a ma hatályos hazai szabályozás szerint július 1-jétől emelkedni fog az üzemanyagok jövedéki adója” – válaszolt a MÁSZ főtitkára.

Kérdés, hogyan reagálnak a megromlott értékesítési körülményre a hazai benzinkúthálózatok. Grád Ottó szerint a MÁSZ nagyobb hálózatot fenntartó tagvállalatainak megvannak a tartalékaik a helyzet túlélésére, de a verseny élesedik közöttük a termékeik alacsonyabb nyereségtartalma mellett is. Egyes kisebb töltőállomások tulajdonosai azonban kieshetnek a sorból. Főleg azok, amelyek az úgynevezett fehér benzinkutakat működtetik – tehát nem MÁSZ-tagok. Forgalmuk egyébként is szerényebb, és olyan helyen vannak, ahol sújtja őket a közlekedési korlátozás piacszűkítő hatása.

Olcsóbb a prémium, mint januárban a normál volt

A prémium-üzemanyag értékesítése tovább nőtt az első három hónapban. Ezen belül a benziné majdnem megháromszorozódott, arra reagálva, hogy a 95-ös minőség bioetanol-tartalma január 1-jétől 5-ről 10 százalékosra nőtt. Grád Ottó nem tud arról, hogy a MÁSZ-tagvállalatok kútjaihoz érkezett volna olyan, a korábbi aggodalmakat alátámasztó visszajelzés, amely szerint a nagyobb bioetanol-tartalmú benzin (E10) kárt okozott az ezt használó járművekben. Idővel vissza is állhat iránta a bizalom, amit azonban késleltet, hogy a prémiumtermék néha már olcsóbb, mint januárban az E10-es volt. | vg

 

Ezek is érdekelhetik