A BlackRock egyik vezető magántőkealapja több mint 600 millió dollárt veszített egy biztosítási kiszervező vállalatba történt befektetésén, miután kiderült, hogy az a vártnál nagyobb adósságterhekkel küzd.
Az Alacrity nevű magántőkealapot a BlackRock, a világ legnagyobb vagyonkezelője még 2023 februárjában vásárolta meg a Kohlberg & Co.-tól 4,3 milliárd dollárért.
Az akkor még ígéretesnek tűnő befektetés azonban mára rémálommá vált a cég számára.
Az alapnak ugyanis a befektetés idején
Az Alacrity a BlackRock felvásárlása után kevesebb mint egy évvel fizetésképtelenné vált, elsősorban egy biztosítási cégbe történt befektetése miatt.
A Financial Times értesülései alapján ezeket az adósságokat egy új, 450 millió dolláros lejáratú hitelre, valamint 250 millió dollárnyi elsőbbségi részvényre cserélik az ügylet részeként. Az átszervezés lezárását követően az elsőbbségi hitelezők a vállalat 90 százalékát birtokolják majd, míg a Goldman Sachs Asset Management 10 százalékkal fog rendelkezni.
Ez a legutóbbi nagy átszervezés, amely a nemrég még virágzó magánhitelipart sújtja, mivel a magántőke által támogatott vállalatok, amelyeknek pénzt kölcsönöztek, sorra rogynak össze a magas alapkamatok súlya alatt.
Tavaly a Blue Owl és az Ares Management által vezetett magánhitelezők egy csoportja veszteségeket szenvedett el a bajba jutott Pluralsight szoftvercégnek nyújtott kölcsönökön. Az átszervezéssel a Vista Equity Partners és más befektetők által a vállalkozásba fektetett 4 milliárd dollár is elúszott.
Az Alacrity felvásárlása egy olyan időszakban történik, amikor a BlackRock keményen dolgozik azon, hogy kiépítse alternatív befektetések stabil állományát. Tavaly 28 milliárd dollár kifizetéséről állapodott meg, hogy megvásárolja az infrastruktúra, a magánhitelezés és a magánpiaci adatok nagy szereplőit. Magántőkecsapatai számos stratégiát működtetnek, és 43 milliárd dollárnyi ügyfélvagyont kezelnek.
Története legkeményebb zakójával kezdte az évet a legnagyobb bitcoin-ETF
A BlackRock IBIT-alapja 333 millió dolláros rekordnak számító tőkekiáramlást élt meg az év első munkanapján, ekkora tőkemenekítésre korábban még soha nem volt példa az alap történetében . A bitcoin árfolyama azonban ismét erősödik.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.