Napokon belül eldőlhet, melyik pénzintézet veszi át a március elején végelszámolás alá került Sberbank 358,4 milliárd forintos hitelállományát,

ám az továbbra is kétséges, „hazatér-e” az osztrák anyabanknál ragadt nagy összegű betét. Ez az a betét, amelynek hiánya a csődbe jutott Sberbank Europe után a magyarországi Sberbankot is magával rántotta. Visszaszerzése fontos lenne a kártalanítás során, hiszen a Sberbank végelszámolását végző Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit Kft. (PSFN) tájékoztatása szerint 211,6 milliárd forintnyi betétállományt még nem fizetett ki az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA).

Fotó: Móricz-Sabján Simon

A hitelezők május 3-ig jelenthették be a 100 ezer eurós limit feletti követeléseiket, de a bejelentés elmulasztása vagy késedelmes teljesítése nem jár jogvesztéssel. A PSFN a VG megkeresésére azt írta,

a hitelezői igények érkeztetése, feldolgozása, nyilvántartásba vétele még folyamatban van, ezért pontos számadatokat az eljárás jelen szakaszában, a határidő letelte után sem tud közölni. 

A szervezetnél hozzátették, hogy a Sberbank végelszámolásának jelenlegi szakaszában a befejezés és a hitelezők térülésének várható időpontja, mértéke nem prognosztizálható.

Az OBA a károsultaknak kifizetett, az alap történetében rekordnak számító 147 milliárd forint finanszírozására ötéves futamidejű kötvény forgalomba hozatala mellett döntött 75 milliárd forint értékben, valamint a tagintézetek számára egyszeri, rendkívüli fizetési kötelezettséget írt elő, amivel 73,5 milliárdhoz jutott.

Ez egyébként még ebben a szektorban sem kis összeg, a tavalyi 820 milliárd forintos konszolidált eredmény csaknem 10 százaléka.

A kötvény visszafizetésének forrását az OBA vagyonának – állampapírok és jegybanki betét – hozamai és a rendszeres éves díjak mellett a Sberbankkal szembeni követelések adhatják. Az OBA a hivatalos honlapján is kiemeli, hogy térülés esetén elsősorban az OBA kötvénytartozására kell fordítani a pénzt, ezután pedig a hitelintézeteket terhelő rendkívüli fizetési kötelezettség mérséklésére, illetve visszafizetésére.

Tehát a Bécsből érkező betéttel a bankok is jól járhatnak, nem csupán a betétesek.

A VG által megkérdezett elemzők szerint egyébként kevesen veszíthettek sokat a Sberbank csődjével, számos cég, például az építőiparban, amely orosz partnerekkel dolgozik együtt, közvetítő bankként használta a pénzintézetet.

A HVG információi szerint az Erste, a K&H, a Raiffeisen és az UniCredit maradt versenyben a Sberbank hitelállományáért, mert a Gránit Bank az utolsó pillanatban visszalépett, miután az átveendő személyi kölcsönök miatt egy teljesen új üzletágat kellett volna kiépítenie. Ezzel szemben a Portfolio úgy tudja, hogy a Magyar Bankholding az esélyes – a kártalanítási eljárásban mindenesetre a Takarékbank fiókhálózatát vonta be a folyamatba az OBA. Arról már a végelszámolás kezdetekor tájékoztatták az ügyfeleket, hogy a hitel törlesztőrészleteit más számlaszámra ugyan, de továbbra is fizetni kell, és a lapunknak nyilatkozó szakértők már akkor azt feltételezték, hogy

a növekvő kamatok miatt lassuló piacon nagy harc lesz a Sberbank jó minőségű hitelállományáért.

A piaci szereplők akár azonnal felvásárolhatták volna a magyarországi Sberbankot, ebben az esetben pár nap múlva ki is tudtak volna nyitni a fiókok. Ez Horvátországban és Szlovéniában sikerült, piaci alapon meghirdetett versenyben átvették az ottani bankok működését, de Kandrács Csaba, a jegybank pénzügyi szervezetek felügyeletéért és fogyasztóvédelemért felelős alelnöke azt mondta, a magyar fiókhálózat nemcsak likviditási, hanem szolvenciaproblémával is szembesült, ezért az átvétel itthon nem valósulhatott meg ilyen rövid idő alatt.

Költözik a győri Sberbank

Végelszámolás ide, hitelállományért folytatott verseny oda, Győrben új fiókban várja ügyfeleit a Sberbank, amely csütörtökön és pénteken zárva tart, hogy hétfőtől a Budai úton nyisson ki újra. A pénzintézet májusban két fiókját is bezárja, az újlipótvárosit és az Árkádban találhatót, június 15-től pedig nem nyit ki többé a Fehér Hajó utcai, a városligeti és a budaörsi üzlet. Az ügyintézésre 21 fiók továbbra is rendelkezésre áll.