Kanye West mégsem vásárolja meg a Parlert – közölte a közösségi médiaplatform anyavállalata. Az nem derül ki, hogy pontosan mi vezetett a lépéshez, de a cég szerint közös döntést hoztak erről.

January,11,,2021,,Brazil.,In,This,Photo,Illustration,The,Parler
Fotó: Shutterstock

Ez a döntés mindkét fél érdekében született. A Parler ennek ellenére folytatja a növekedést és továbbra is fejlesztjük a platformot

– áll a vállalat közleményében. Azt nem tudni, hogy provokatív és meghökkentő kijelentéseiről ismert rapper miért döntött így, de egy névtelenségét kérő forrás szerint Yenek egyszerűen nincs elég pénze az ügylethez – írja az FT.

Az üzletet még október közepén jelentette be a zenész és a Parler vezérigazgatója, bár azt nem árulták el, hogy a most 45 éves sztár mennyit fizetett volna a platformért. Kanye Westet az októberi bejelentés előtt felfüggesztette a Twitter és az Instagram, miután antiszemita tartalmakat posztolt, például kijelentette, hogy P. Diddy amerikai rappert a zsidók irányítják.

A Twitteren egy kommentjében pedig úgy fogalmazott, hogy „death con 3” kategóriába – az amerikai hadsereg védelmi készenléti állapotára (DEFCON) utalva – helyezi magát a zsidókkal szemben.

Azóta Elon Musk visszaengedte a Twiterre, ám tegnap egy Dávid-csillagot horogkereszttel kombináló képet tweetelt, így megint felfüggesztették a fiókját. Az egyébként nem meglepő, hogy nincs elég tőkéje a Parler felvásárlásához, ugyanis az Adidas októberben felbontotta a szerződését a zenésszel. Kanye West szinte minden üzleti kapcsolatát hazavágta a botrányt keltő kijelentéseivel. A Forbes üzleti magazin számításai szerint a rapper, divattervező, üzletember már le is csúszott a milliárdosok globális listájáról.

A sztár korábban is gyakran provokált, és azt is bevallotta, hogy bipoláris zavarral küzd, bár eddig nem antiszemita kijelentéseivel okozott botrányt. A 2018-ban indult Parler nemrég újra bekerült a Google és az Apple alkalmazásboltjaiba, miután 2021 januárjában, az amerikai Capitoliumban történt zavargások után eltávolították. A Parler a szólásszabadság platformjaként határozta meg magát, és a nem túl szigorú moderációról ismert, így népszerű volt a Capitolium ostromlói körében is.

Balhé Amerikában: darázsfészekbe nyúlt Trump Kanye West és Fuentes fogadásával

Donald Trump szerint ő csak Kanye Westet hívta meg, azt sem tudta ki az a Nick Fuentes, aki a rappert kísérte. Az amerikai közéletben azonban sokan antiszemitának és fehér fajgyűlölőnek tartják az afroamerikai énekes haverját.