A Shell Energy olajipari óriás eladja az Egyesült Királyságban és Németországban működő háztartási energiaszolgáltató egységét az Octopus Energynek, amellyel a jövőben közös töltőhálózatot akarnak kiépíteni elektromos járművek számára – írta a Bloomberg.

A Shell 2018-ban lépett a brit közműpiacra azzal, hogy felvásárolta az akkor még First Utility néven ismert szolgáltatót. Az üzletág azonban nem hozta a várt eredményt, a működési veszteségek minden évben meredeken nőttek, egészen 2021-ig, amikor az energiapiacok volatilitása miatt több tucat brit szolgáltató csődbe ment. S bár az olajóriás ekkor bővíteni tudta az üzletkörét, az egység nem nyerte vissza a vezetőség bizalmát.
A költséges kísérlet nem illett Wael Sawan új, teljesítményközpontú stratégiájába, a januárban kinevezett új vezérigazgató egyik első lépése az európai fogyasztói közműrészesedések felülvizsgálata volt. Ebben Dan Loeb aktivista befektető is támogatta, mivel a Sawan ezzel a lépésével a részvényesi hozamot és a költségcsökkentést helyezte előtérbe.

A megállapodás részeként a Shell meg nem nevezett összegért fogja átadni energiaszolgáltató egységeit az Octopusnak, és Európában teljesen kivonul ebből a szektorból.
A brit és a német üzletágak mintegy kétmillió ügyfelet szolgáltak ki, és a vállalatok közleménye szerint a tarifákat nem érinti a tulajdonosváltás. A megállapodással az Octopus brit ügyfélköre 6,5 millió háztartásra bővül, amivel az Ofgem adatai szerint az ország második legnagyobb szolgáltatójává válna.
A vállalatok arról is megegyeztek, hogy közös töltőhálózatot fognak fejleszteni, amellyel a gyorsan növekvő elektromosjármű-piacot szolgálnák ki. A tervek szerint 2030-ra több mint százezer töltőállomást fognak kiépíteni az Egyesült Királyságban.
Az ügylet várhatóan a negyedik negyedévben zárul, a hatósági jóváhagyások beszerzését követően.