BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Tesla informs about planned expansion of the factory

A Tesla korábbi vezére szerint gyalázat, amit az egykori cége művel

Az olcsóbb autókat hiányolja a korábbi menedzser.

Martin Eberhard nem csak a Tesla egyik alapítója, de első vezérigazgatója is volt 2003 és 2007 között. 

Tesla informs about planned expansion of the factory
A Tesla alapítója nekiment az egykori cégének / Fotó: AFP

Az autóipari menedzser az HSBC rendezvényén a Bloombergnek arról is beszélt, hogy

szégyenkezve hallgatta, hogy a gyártó elvetette a Model 2 programját, azaz az olcsóbb autók gyártásának tervét, miközben a kedvező ár egyre lényegesebb a pénztárcabarát kínai elektromos autók dömpingje közepette.

„Nemrég olvastam, hogy a Tesla úgy döntött, hogy nem folytatja a Model 2, az alsó kategóriás autójuk gyártását, mert úgy gondolják, hogy nem tudnak versenyezni a hasonló kínai autókkal” – mondta Eberhard, pedig szerinte ez jobb piac lehet, „mint az a gigantikus teherautó, amit gyártanak”.

Eberhard szerint az elektromos autók iparágának legnagyobb kihívása az akkumulátorok és a költségek csökkentése, ugyanakkor rámutatott arra is, hogy a világon akár egy tucat különböző autógyártó is sikeres lehet különböző termékportfólióval. 

A Tesla pénteken jelentette be, hogy mégsem kezdi meg a régóta ígért olcsó autója gyártását. A hírre az autógyártó részvényárfolyama esett, majd kissé korrigált – a befektetők korábban az olcsóbb modell megjelenésétől várták a részvényárfolyam meglódulását. A döntésnek valóban van súlya, Elon Musk cége most adta fel régóta hangsúlyozott célját, azaz a tömegeknek készült, megfizethető elektromos autó eszményét.  

A vállalat első „mesterterve” 2006-ban úgy szólt, hogy először luxusmodelleket gyártanak, majd a nyereséget egy olcsó családi autó finanszírozására fordítják. A Tesla legolcsóbb jelenlegi autója, a Model 3 szedán, amelyet az amerikaiaknak 39 ezer dollárért kínálnak. A népszerű Model Y árát pedig márciusban és áprilisban is emelték ezer dollárral, s mára 45-49 ezer dollárba kerül. A most törölt belépő szintű jármű 25 ezer dollár körül indult volna Musk korábbi közlése szerint – írja a Reuters.

A fricska a történetben, hogy pár hete Elon Musk beperelte az OpenAI-t, mert az eltért az eredeti küldetésétől, most pedig maga is hasonlóan cselekszik a Teslával.

 

Kiábrándító teljesítményt nyújtott a Tesla, zuhannak a részvényei

Meredeken estek a Tesla részvényei, miután kijöttek az első negyedéves értékesítési adatok. Hiába az árleszállítások, egyre több Tesla marad Elon Muskék nyakán.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.