
Életveszélyes hiba: több százezer járművet hív vissza a Ford – 570 millió dolláros költséggel számolnak
A Ford Motor több mint 570 millió dolláros költséggel számol legújabb visszahívási akciója miatt, amely közel 700 ezer járművet érint. A visszahívás oka az üzemanyag-befecskendező repedése, ami szivárgáshoz és motortértüzekhez vezethet – derül ki az amerikai közlekedésbiztonsági hatóság (NHTSA) által közzétett dokumentumokból. A javítás a 2020 és 2024 között gyártott Bronco Sport és Escape modellekre vonatkozik.

A Ford eddig nyolc olyan esetet azonosított, amikor a meghibásodás tűzesetet okozott a motorháztető alatt, de személyi sérülés egyik esetben sem történt. A vállalat egy amerikai tőzsdei bejelentésében közölte: az akció becsült költsége 570 millió dollár, amelyet külön tételként kezelnek a második negyedéves eredménykimutatásban, és nem érinti az igazított profitot vagy a pénzáramlást.
A Ford régóta tud a problémáról
A probléma nem új keletű: már 2022-ben visszahívtak mintegy 500 ezer járművet hasonló hiba miatt. Azonban az amerikai hatóságok idén újra megnyitották a vizsgálatot, mert szerintük a korábbi javítások nem kezelték a hiba gyökerét. A Ford saját nyomozást is indított, és több megbeszélést is folytatott a NHTSA-val, mielőtt bejelentette volna az újabb visszahívást.
A hír nyomán a Ford részvényei 1 százalékkal estek a szerdai kereskedés előtt New Yorkban.
Válságban a Ford, Kölnben ezrek kerülhetnek az utcára
Beragadt a rajtnál a Ford, az elektromos átállás folyamatában összehozott többéves csúszással egyelőre képtelen megbirkózni. A kölni gyártóbázis jövője sem garantált, az ott dolgozó 11,5 ezer embert a Ford sem tudja a végtelenségig alkalmazni. A májusi sztrájkot újabbak követhetik.






