Orosz légideszantosok csütörtökön teljes ellenőrzésük alá vonták a csernobili atomerőmű körüli területet – közölte Igor Konasenkov, az orosz védelmi minisztérium szóvivője Moszkvában a csütörtök óta már ismert hír kapcsán. Az MTI által idézett bejelentés szerint „az orosz ejtőernyősök és az atomerőmű biztonsági zászlóaljához tartozó ukrán katonák együttműködése az erőmű védelmében garancia arra, hogy a nacionalista alakulatok vagy más terrorista szervezetek ne tudják kihasználni az országban kialakult helyzetet" – nyilatkozott a tábornok. Tájékoztatása szerint az atomerőmű őrségével megállapodás született az erőműegységek és a szarkofág őrzéséről.

Fotó: Shutterstock

Konasenkov: normális a háttérsugárzás

Konasenkov azt mondta, hogy az atomerőmű környezetében a háttérsugárzás normális, az erőmű személyzete továbbra is a szokásos rend szerint látja el a létesítmény fenntartásait, és figyelemmel kíséri a radioaktivitás helyzetét.

A szóvivő az ukrán katonai infrastruktúra 118 földi objektumának megsemmisítéséről, öt ukrán harci gép, egy helikopter és öt csapásmérő drón lelövéséről számolt be. Beszámolója szerint az ukrán fegyveres erők emellett 18 tankot és egyéb páncélozott harci járművet, hét reaktív rakétavető rendszert, 41 különleges katonai gépjárművet és öt rohamcsónakot veszítettek el.

Gyarapodnak a veszteségek

Az ukrán oldal veszteségei közé sorolt még 11 katonai repteret, 13 harcálláspontot és kommunikációs központot, 14 légvédelmi rakétarendszert és 36 rádiólokátort.

A vezérőrnagy arról tájékoztatott, hogy a Fekete-tengeren a Zmejonij sziget 82 fős ukrán helyőrsége önként megadta magát. Emellett szerinte Nyikolajevszknél 11 katona tette le a fegyvert, a donyecki "népköztársaság" területén pedig a 36. tengerészgyalogos dandár egy alegysége tárgyal a helyi milíciával, hogy folyosót kapjon a fegyvertelen kivonuláshoz.

Saját veszteségadatokat nem közölt.

Szocsi nemzetközi repülőtere péntektől újból indít és fogad járatokat. Egy nappal korábban 12, Oroszország déli régióiban található reptér működését állították le.

Az orosz közlekedési minisztérium közölte, hogy Szocsiban ideiglenes légiforgalmi központot hoz létre, amelyhez csatlakoztatni fogják a legközelebbi repülőtereket. Rosztov-na-Donu, Krasznodar, Anapa, Gelendzsik, Eliszta, Lipeck, Belgorod, Brjanszk, Kurszk, Voronyezs és Szimferopol reptere március 2-ig zárva marad.