Olaf Scholz kancellár szerint Németország azon döntése, hogy újraaktiválja a szén- és olajtüzelésű erőműveket az ukrajnai háború miatti energiahiány enyhítésére, csak átmeneti, és kormánya továbbra is elkötelezett amellett, hogy „mindent” megtesz a klímaválság leküzdése érdekében - közölte az AFP.

Scholz szombati videóüzenetében sajnálatát fejezte ki Németország azon döntése miatt, hogy újraindítanak 16 fosszilis tüzelésű erőművet, és további 11-re meghosszabbítják a működési engedélyt. Ennek okaként pedig az Oroszországból érkező földgázszállítás további megszorításától való félelem áll magyarázata szerint.

Keserves az a tény, hogy Oroszország Ukrajna elleni brutális támadása miatt most ideiglenesen használnunk kell néhány erőművet, amelyeket már leállítottunk

– mondta. Hozzátette: "De ezt csak nagyon rövid ideig tesszük."

Scholz ragaszkodott ahhoz, hogy Németország továbbra is elkötelezett az üvegházhatású gázok kibocsátásának 2045-ig történő megszüntetése mellett és megjegyezte, hogy a parlament a közelmúltban fogadott el intézkedéscsomagot a elterjedésének fellendítésére.

Bundestag
Fotó: dpa Picture-Alliance via AFP

„Mindent meg akarunk tenni a klímaválság leküzdése érdekében” – mondta a német kormányfő. A környezetvédők szerint azonban a kormány sokkal többet tehetne, beleértve az általános sebességkorlátozást és a belföldi járatok korlátozását az üzemanyag-megtakarítás érdekében. A klímavédők a közelmúltban Berlinben és környékén is elzárták a főbb utakat, tiltakozásul az Északi-tengeren tervezett új olaj- és gázprojektek ellen.

Korábban Scholz és Robert Habeck energiaügyi miniszter kizárta a fennmaradó három németországi atomerőmű működésének meghosszabbítását 2022 utánra, azzal érvelve, hogy ez nem oldja meg Németország energiaszükségletét.

Jön a hideg zuhany, gázblokád készül Németországban
Kevesebb fürdésben, hideg vizes kézmosásban és okoszuhanyfejekben látják a megoldást a német vezetők.

Újranyithatja nemrég bezárt széntüzelésű erőművét Franciaország is, de számos európai ország kénytelen módosítani energiapolitikáját az ukrajnai háború következtében. Franciaországba e hónap közepétől nem érkezik orosz gáz, ráadásul most esedékesek a francia atomerőmű-hálózat egy részében a karbantartási munkálatok, így biztosra vehető, hogy télen szükség lesz a létesítményre, amelynek üzemeltetéséhez azonban semmiképpen nem használnának orosz szenet. A francia villamosenergia-termelés nagy része atomenergiából származik: 2020-ban 67 százalék, míg ugyanebben az évben a szén csak 0,3 százalékot tett ki.

Eddig Németország, Olaszország, Ausztria és Hollandia jelezte, hogy a széntüzelésű erőművek segíthetnek átvészelni az Európát sújtó energiaválságot