
Sokat kell utaznia annak, aki épülő atomerőművet akar látni
A világ legnagyobb nukleáris építkezésére, az Akkuyu Atomerőmű építési területére látogatott el a tizenhat Paks környéki település polgármestereit összefogó Társadalmi Ellenőrző, Információs és Településfejlesztési Társulás (TEIT) küldöttsége. A helyszínen egyszerre négy blokkok építenek. A blokkok hasonlítanak a Paks II. atomerőműben építendőkhöz. Az előkészületek Magyarországon is intenzíven folynak a legmodernebb orosz technológiájú, VVER-1200 típusú, 3+ generációs blokkok telepítésére – írja a Roszatom közleménye.

Fotó: Akkuyu NPP
A küldöttség a helyszínen megismerkedett a nagyszabású építkezés menetével, azzal, hogy miként szervezték meg a négy blokk egyidejű építését, a helyi beszállítást, az építők elhelyezését. Tájékoztatást kaptak arról is, hogy Törökország és Oroszország legnagyobb közös projektje hogyan hat a régió és Törökország társadalmi-gazdasági fejlődésére. „A Törökországban és Magyarországon épülő atomerőművek a világ legmegbízhatóbb nukleáris létesítményei közé tartoznak majd.
Az energiaválság körülményei között jelentősen csökkentik az energiaimportnak való kitettséget, ezzel hozzájárulnak ezen országok energiafüggetlenségéhez és gazdasági fejlődéséhez” – idézi a közlemény Szergej Buckiht, az Akkuyu Nükleer projektcég vezérigazgató-helyettesét, építési igazgatóját.
A magyar polgármesterei találkoztak Sadik Altunokkal, a közeli Silifke város polgármesterével, valamint a város mezőgazdasági és ipari kamarájának képviselőivel, akik tájékoztatást adtak az atomerőműnek a térség fejlődésére gyakorolt hatásáról. „Meggyőződésünk, hogy a Pakson épülő legbiztonságosabb új atomerőmű jelentősen hozzájárul majd térségünk fejlődéséhez” – mondta Filvig Géza, Kalocsa polgármestere, a társulás elnöke. Az első török atomerőmű építésén szerzett tapasztalatok nagyon hasznosak tartotta a paksi városi infrastruktúra fejlesztése és a Paks II. projekt dolgozóinak elhelyezése szempontjából a magyar delegáció tagja, Szabó Péter, Paks polgármestere.
A török atomerőmű kétszer nagyobb lesz Paks II-nélAz első török atomerőmű a 2010-es orosz–török kormányközi megállapodás alapján épül a Földközi-tenger partján fekvő Mersin tartományban. Négy, VVER-1200 reaktora lesz, 4800 megawatt összteljesítménnyel. Az építkezés több 20 milliárd dollárba kerül. Ez lesz a nukleáris ipar első BOO (Build-Own-Operate) modellen alapuló projektje, építésében több mint 400 nagyvállalat vesz részt. A Paks II. atomerőműre a vonatkozó orosz–magyar kormányközi megállapodás 2014-ben született. A fővállalkozó a Rosatom mérnöki társasága, az ASZE. Jelenleg az atomerőmű-építés előkészítése tart: a talaj megerősítése és a résfalépítés. Közeleg a munkagödör kiemelése, valamint épülnek a felvonulási terület létesítményei. |
Ebből a videóból kiderül, milyen lesz az épülő török atomerőmű. Érdemes rákattintani!