Komoly félelmet váltott ki a hetvenes-nyolcvanas, sőt a kilencvenes években épült szigeteletlen vagy gyengén szigetelt családi házak, elsősorban az úgynevezett Kádár-kockák lakóiból augusztus elején a bejelentés, amely szerint átalakul a rezsicsökkentés, és már csak az átlagfogyasztásig lesznek védve a háztartások. Az erről szóló cikkünk lett a legolvasottabb hírünk a Világgazdaság oldalán idén, ami jól jelzi, milyen sokakat érint a kérdés. 

Fotó: Pesti Tamás

A cikkünkben felidéztük: tipikusan azokról az ingatlanokról van szó, amelyeknek a fűtését tavaly még havi 50-60 ezer forintból meg lehetett oldani, most viszont több százezerbe kerülhet. 

Azok, akiknek nincs pénzük a házuk korszerűsítésére, és a megtöbbszöröződő rezsit sem tudják finanszírozni, más megoldás híján a házuk eladása mellett döntöttek. 

A legveszélyeztetettebb kör a hőszigetelés nélkül épült Kádár-kockáké, amelyek kilencszer kilenc méteres alapterületükkel a nagyobb ingatlanok közé tartoznak ma is. Ráadásul ezek a padlótól a padlásig felújításra szorulnak. 

Az más kérdés, hogy a lakáspiac jelenleg nem éppen kedvez az eladóknak , hiszen a kereslet jelentősen visszazuhant 2022 második felében, és ennek szintén az egyik fő oka az mellett a rezsiátalakítás volt. Így a Kádár-kockák lakóinak kénytelen-kelletlen ki kell várniuk a kedvezőbb helyzetet. 

A VG.hu 12 legolvasottabb magyar cikke: 

1. Az év 12 top híre: megrémültek a Kádár-kockák lakói a rezsicsökkentés átalakítása miatt

2. Az év 12 top híre: Lázár János egy hétig gondolkozott, lemondjon-e

3. Az év 12 top híre: máig felfoghatatlan, hogy Csollány Szilvesztert elragadta a koronavírus 

4. Az év 12 top híre: a rezsicsökkentés átalakítása mindenkit számolgatásra kényszerített  

5. Az év 12 top híre: megdöbbentünk a lengyel Lidl árain, de a horvátok is a miénken 

6. Az év 12 top híre: a meglepetések választása volt az idei 

7. Az év 12 top híre: sapka a tojáson és a krumplin 

8. Az év 12 top híre: Berki Krisztián tragédiája és furcsa üzleti ügyei 

9. Az év 12 top híre: kérdéses volt, hogy mennyit fizetünk az átlagfogyasztás feletti gázért és áramért 

10. Az év 12 top híre: amikor kiderült, biztonságban van-e a magyarok pénze a bankokban 

11. Az év 12 top híre: rendkívüli volt a nyári de a januári még nagyobb lesz 

12. Az év 12 top híre: a forint hullámvasútja is a legolvasottabbak között