BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Meghátráltak a benzinkutasok, fordulat Csollány Szilveszter házának ügyében – heti összefoglalónk

Az üzemanyagárak alakulásáról, Csollány Szilveszter családjának kálváriájáról, a Vodafone felvásárlásáról és Cristiano Ronaldo visszaeséséről szólt a hét.

Az üzemanyagok árának alakulása érthető módon azóta ismét kiemelt téma, hogy december elején megszűnt a hatósági árstop. Így minden hétfőn és szerdán több tízezren kutakodnak az interneten fellelhető információk között azzal kapcsolatban, hogy miként változnak az árszabások. Nem csoda, hogy a héten a legtöbben arra a cikkünkre voltak kíváncsiak, amelyben azt írtuk: visszavonulót fújtak a kereskedők, már engednek az üzemanyagok árából, miután az árstop kivezetésével jelentősen megnövelték árrésüket. 

A benzin ára szerdán bruttó 12, a gázolajé pedig bruttó 10 forinttal lett alacsonyabb, majd ezt pénteken újabb áresés követte: akkor négy, illetve kilenc forinttal csökkentek a literenkénti árak. 

20221207 BudapestMegszűnt a benzinárstop.Fotó: Mirkó István (MI)Magyar Nemzet 20221207 Budapest
Megszűnt a benzinárstop.
Fotó: Mirkó István (MI)
Magyar Nemzet
Fotó: Mirkó István / Magyar Nemzet

Csollány családjának kálváriája

Ellentmondásos információk jelentek meg a héten az alig egy évvel ezelőtt elhunyt olimpiai bajnok, Csollány Szilveszter családjának házával kapcsolatban. Előbb megjelent a sajtóban, hogy a néhai sportoló özvegye a Magyar Tornaszövetségtől és Orbán Viktor miniszterelnöktől is levélben kért segítséget, mert állítólag nem tudja fizetni házuk törlesztőrészleteit. Később azonban a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) is kiadott egy közleményt, amely fordulatot hozott a történetbe. A MOB közlése szerint minden tőlük telhető jogi és egyéb segítséget megadnak a tornász olimpiai bajnokunk családjának is. Hozzátették, hogy a jogászokkal és a családdal való egyeztetés után azt az információt kapták, hogy nincs folyamatban végrehajtás, a követelés rendezésére minden lehetőség megvan. A család és a MOB a továbbiakban nem kíván nyilatkozni az üggyel kapcsolatban.

Budapest 20130930 Torna 2013 Ősz  Csollány Szilveszter olimpiai bajnok tornászFotó: Tumbász Hédi   Nemzeti Sport Budapest 20130930 Torna 2013 Ősz  Csollány Szilveszter olimpiai bajnok tornász
Fotó: Tumbász Hédi   Nemzeti Sport
Fotó: Tumbász Hédi / Nemzeti Sport

A Vodafone-ügy

A hét vezető gazdasági híre volt a Vodafone magyar felvásárlása. Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter hétfőn jelentette be, hogy a Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt., a 4iG Nyrt. leányvállalatként működő Antenna Hungária Zrt., valamint a Vodafone Europe BV aláírta a megállapodást a Vodafone Magyarország Távközlési Zrt. megvásárlásáról. A nagy érdeklődést kiváltó ügy természetesen elsősorban a Vodafone ügyfeleit érdekelte, és bár a cég nem adhatott információkat az üzletről, a Világgazdaságnak igyekezett nyugtatni a kedélyeket. Lapunknak küldött közleményében a társaság kiemelte, hogy üzletmenete zavartalan és folyamatos, a szolgáltatásai teljes mértékben, a megszokott magas minőségben, folyamatosan működnek. A vállalat hozzátette, továbbra is elkötelezett a kiváló ügyfélélmény és Magyarország digitális fejlesztése mellett.

Ronaldo csak anyagilag járt jól átigazolásával

Bár Cristiano Ronaldo a Szaúd-Arábiába való igazolása utáni sajtótájékoztatón próbálta védeni döntését, és kiemelte: ezzel nem ért véget a karrierje, már a játékkészítők is úgy látjuk, hogy bealkonyult a portugál klasszisnak. A legutóbbi FIFA-epizódban a portugál klasszis még a rendkívül magasnak számító 90-es pontszámot kapta az alkotóktól, azonban az Eurogamer úgy tudja, hogy 

a FIFA 23-ban az EA azóta lerontotta Ronaldót, és már csak 88 ponttal szerepel.

 Ez 2007 óta a legrosszabb értékelése. A szaklap szerint Ronaldo rontott pontszámait azzal lehet magyarázni, hogy a portugál sztár rosszul teljesített a 2022-es katari világbajnokságon, illetve az sem segített a renoméján, hogy a Manchester Unitedtől távozva az al-Nasszr csapatához igazolt. 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.