A vízbe esett, nedves telefon kiszárítása egy tál nyers rizsben jól ismert népi bölcsesség, azonban a szakértők után az Apple is figyelmezteti a felhasználókat: a rizs felületi szemcséi és a rizspor károsíthatják a készüléket. A cég azt is közölte, hogy hajszárítóval vagy a portokba nedvszívó tárgyak behelyezésével sem lehet vízmentesíteni az okostelefont, így ezeket is kerülni kell.

London,,Uk,-,20,September,2016:,The,Apple,Iphone,7
Vízálló, de ne töltsük nedvesen.
Fotó: Shutterstock

A rizs használata feltehetően a fotósoknak adott tanácsokból származik, akik a párás éghajlaton így próbálták szárazon tartani az exponált filmet. Ugyanakkor egy amerikai telefonkereskedő 2014-es tesztje szerint a zabkása, a kuszkusz és a macskaalom is több vizet szívott fel a vizes telefonból, mint a rizs. A teszt végül arra a következtetésre jutott, hogy a telefon szárításának leghatékonyabb módja az, ha egy ideig nem használjuk.

A telefon rizzsel való betakarása azt jelenti, hogy a tulajdonosok nem próbálják meg feltölteni vagy bekapcsolni a készüléket, ami nagyobb valószínűséggel okozna maradandó károsodást, így utólag úgy tűnik: a módszer tökéletesen működik. A legújabb iPhone-ok a vállalat szerint akár 30 percig is kibírják akár hat méter mély vízben, valamint túlélik a kiömlött italok, köztük a kávé és a bor kiömlését is.

Az iPhone egyébként figyelmezteti a tulajdonost, ha nedvesség kerül a csatlakozóba: ilyenkor a készülék és a kiegészítő védelme érdekében leáll a töltés, és csak a csatlakozó, a kábelvég vagy a kiegészítő megszáradása után folytatódik. Viszont ha a felhasználó ismét csatlakoztatja az iPhone-t a kábelhez vagy a kiegészítőhöz, akkor figyelmen kívül hagyható a nedvességérzékelés, de ezt a cég nem javasolja.

Ezt tegyük, ha vízbe esett az okostelefon

A vállalat négy pontban szedte össze, mit kell tennünk ilyen esetben.

  1. A nedvesség eltávolításához finoman kocogtassa az iPhone-t a kezéhez úgy, hogy a csatlakozó lefelé nézzen. Ezután hagyja az iPhone-t száraz, jól szellőző helyen.
  2. Legalább 30 perc elteltével elkezdheti tölteni a készüléket a Lightning- vagy az USB-C-kábellel, vagy csatlakoztathatja a kiegészítőt.
  3. Ha újra megjelenik a figyelmeztetés, akkor még mindig található nedvesség a csatlakozóban vagy a kábel csatlakozótüskéi alatt. Akár egy napra is hagyja az iPhone-t száraz, jól szellőző helyen. Ez idő alatt megpróbálkozhat újra a töltéssel vagy a kiegészítő csatlakoztatásával. A teljes kiszáradás akár 24 órát is igénybe vehet.
  4. Ha a telefon kiszáradt, de továbbra sem tölt, húzza ki a kábelt az adapterből, majd húzza ki az adaptert a falból (ha lehetséges), és csatlakoztassa újra őket.

Trónfosztás: az Apple a legértékesebb márka

Az Apple lett a világ legértékesebb márkája, míg a tavaly listavezető Amazon a negyedik helyre esett vissza a brit Brand Finance piackutató és üzleti tanácsadó vállalat 2023-es Global 500 ranglistája alapján. A lista összeállítói szerint a tavalyi második helyről idén az első helyre előrelépett Apple márkaértéke egy év alatt 74 százalékkal, 516,6 milliárd dollárra nőtt, míg az Amazoné csak 3,2 százalékkal emelkedett 308,9 milliárd dollárra.