BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ha nagy a roham, drágábban adja a hamburgert ez a gyorsétteremlánc

Némi haszonért cserébe rúgja fel a gyorséttermek kiszámíthatóságát a Wendy’s, természetesen az MI segítségével.

Dinamikus árképzésre készül az amerikai Wendy’s gyorsétteremlánc, a nagy keresletre válaszul percenként fogják emelni, illetve kereslethiány esetén csökkenteni termékeik árát.

Mindezt a vállalat negyedéves jelentéseinek közzétételekor árulták el, és a kísérlet már jövőre megkezdődhet. A mintát az Uber üzleti modellje adta, amely szintén a keresletre reagálva határozza meg az árait. Tehát az ebédidei roham alatt drágábbak lesznek a hamburgerek.

Seaside,,Ca/usa,-,March,27,,2014:,Wendy's,Fast,Food,Restaurant
Fotó: Shutterstock

A Wendy’s vezérigazgatója, Kirk Tanner azt is elmondta, hogy a cég 20 millió dollárt (7,2 milliárd forint) költ arra, hogy az étlapokat és a hirdetéseket digitálisra cserélje az összes saját tulajdonú éttermében 2025 végéig, ami nagyban megkönnyítheti a terv végrehajtását – írja a Mashable.

A cégvezető szerint a digitális kijelzők a vásárlók és a dolgozók élményét javítják, és azoktól a rendelések pontosságának azonnali javulását várják, valamint a forgalom és az extrák eladásainak a növekedését, miközben a dolgozóknak is jobb lesz. Tanner arról is beszélt, hogy 

a menü napszakonként módosul majd, és a Wendy’s az MI-vel is kísérletezni fog.

Az, hogy a fogyasztók hogyan reagálnak majd a változásokra, mindenesetre érdekes kérdés. Ha ugyanis a Magyarországon nem üzemelő Wendy’s terve sikerrel jár, biztosak lehetünk benne, hogy versenytársai is próbálkozni fognak.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.