Az ausztrál adófizetők dollármilliókat fizettek az új Mad Max film bukásáért
Az ausztrál adófizetők becslések szerint 183 millió dollárt (67,6 milliárd forint) fizettek azért, hogy az idei év egyik legfájóbb mozibuktája, a Furiosa: Történet a Mad Maxből Ausztráliában készüljön. A 168 millió dolláros film bevétele alig lépte át a 160 millió dollárt, így pénzügyileg egyértelműen bukásról beszélhetünk, annak ellenére, hogy a kritikusok méltatták a filmet.

Az elvárások magasak a voltak: a Chris Hemsworth és Anya Taylor-Joy főszereplésével készült Furiosától azt várták, hogy ez lesz a legnagyobb film, melyet Ausztráliában készítettek. Bár a pontos összeget nem hozták nyilvánosságra, amit arra fordított az ausztrál állam, hogy náluk forogjon a film, egyes beszámolók szerint az összeg közel 200 millió dollár lehet – írja a Daily Mail.
Rendkívül drága. Kérdéses, hogy az ausztrál közvélemény milyen értéket kapott ezért a költségért
– mondta Kevin Sanson professzor, a QUT Kommunikációs Iskola vezetője. „Teljesen jogos, hogy az adófizetők megkérdőjelezzék az erre a produkcióra költött pénzt, és általában is a nagylelkű támogatások értékét” – tette hozzá Sanson. Amanda Lotz professzor szerint az ausztrál parlamentnek meg kellene vizsgálnia, hogy ez a befektetés jó felhasználása volt-e az adófizetők pénzének. Hozzátette, hogy
az ausztrál kormány vonzó adókedvezményeket kínál a nemzetközi produkciók számára, hogy náluk forgassanak,
cserébe azt remélve, hogy támogatják az ausztrál filmipart és fellendítik a gazdaságot. Sajnos a Furiosa vártnál rosszabb teljesítménye egyik célt sem érte el.
Az ausztrál közönség nem mutatott érdeklődést a posztapokaliptikus thriller iránt, a Numero box office weboldal szerint a nyitó hétvégén mindössze 3,3 millió dollárt hozott. A film hasonló sorsra jutott az Egyesült Államokban is, ahol múlt hónapban mutatták be – a négynapos Memorial Day (emlékezet napja) ünnepi hétvége általában az év egyik legnagyobb box office eseménye, de idén ez nem így történt.
Bár a Furiosa a bevételi lista élén végzett, még így is ez volt a leggyengébb Memorial Day-hétvége az elmúlt 29 évben.
Az idei év a folytatások és az előzmények éve, és a Furiosa év elején még ott volt a legjobban várt filmek között. Egyértelműen a Dűne: Második rész volt az év legjobban várt filmje, de a Mad Max előzménye is szép helyet foglalt el a listán, az új Majmok bolygója mellett. A Dűne utáni legjobban várt film viszont a nyár, és talán az egész év legnagyobb kasszasikere lehet, a Deadpool & Rozsomák, amely július 25-én jelenik meg a magyar mozikban – ezzel egy időben Kínában is megjelenik, ami nagy változtatás az előző évtizedekhez képest.


