
Villámárvizek csaptak le a Francia Riviérára
Árvíz sújtotta a Francia Riviéra több városát is egy hirtelen érkezett özönvízszerű esőzést követően hétfőn. A térségben a francia meteorológiai szolgálat hétfőn riasztást is elrendelt az ítéletidő miatt. A France Météo előrejelzése szerint a nap nagy részében további zivatarok várhatók, mielőtt Olaszország felé vennék az irányt.

A vihar különösen heves volt a Nice Matin regionális napilap szerint a filmfesztiváljáról ismert Cannes-ban, ahol egy óra alatt mintegy 26 milliméter eső esett. Ráadásul volt olyan 12 perc, amikor tíz napnak megfelelő 8 mm csapadék hullott az égből. A lap honlapján közzétett felvételek szerint a tengerparti kisváros több utcáját elöntötte a víz, magával sodorva parkoló gépkocsikat, motorokat, kukákat.
Elsodort járművek láthatók a közösségi médiában terjedő felvételeken is.
„Ma reggel világvége-hangulat uralkodik a Croisette-en Cannes-ban” – írta egy felhasználó, aki egy elárasztott utcát filmezett le. Délelőtt a cannes-i önkormányzat pedig arról írt az X-en, hogy a város magyarázatot vár, majd később arról, hogy pincéket és üzlethelységeket árasztott el a víz, de nincsenek áldozatok vagy sérültek, a helyzet pedig normalizálódik.
Nem figyelmezették előre Cannes-t
Cannes ugyanis semmilyen figyelmeztetést nem kapott a viharról, sem a Météo-France-tól, sem az illetékes Alpes-Maritimes megye prefektúrájától, amely csak a vihar elmúltával adott ki riasztást. Ezért a város mind a két szervezettől magyarázatot fog kérni, ugyanakkor jelezte azt is, hogy
a jelenséget kezelte, biztonsági intézkedésként lezárták a város alacsonyan fekvő részeit, és az érzékeny szektorokban aktiválták a szivattyúkat.
A város polgármestere, David Lisnard pedig azt írta az X-en: „Nem kaptunk riasztást, sem időjárási előrejelzést, a helyzetet a helyszínen kezelték az önkormányzati csapatok”, de válságstábot is létrehoztak kora reggel.





