Pár nap alatt több mint tízezer jegyet adtak el Jennifer Lopez július 20-i budapesti koncertjére.
Az énekesnő koncertjére a 49 ezer forintos ülőhelytől a 95 ezres kiemelt állóhelyig lehetett jegyeket vásárolni, illetve 610 ezer forintért a sztárral is lehet majd találkozni. A koncertre már az összes állójegy és a legolcsóbb ülőhely is elfogyott,
sőt a Blikk megtudta, hogy az exkluzív, 610 ezer forintba kerülő belépőket kapkodták el szinte a leggyorsabban.
Az úgynevezett meet & greet csomagot úgy hirdették, hogy kizárólag az adott koncerthelyszínre érvényes, a helyek szigorúan korlátozottak. A csomag magában foglalja a találkozást a sztárral, az esemény pontos időpontját és részleteit a koncert előtti napokban küldik el e-mailben a csomag tulajdonosai számára.
A koncert főszervezője, Guba Gábor, a Green Stage Produkciós Iroda vezetője a lap kérdésére elmondta, hogy Jennifer Lopez turnécsapata két éjszakát tölt majd Budapesten, mintegy százfős stábbal érkeznek, köztük táncosokkal és zenészekkel.
Bár a szálláshelyekről még nem döntöttek véglegesen, az amerikai produkciós partnerek már megkapták a szükséges információkat.
Kiderült, hogy a Green Stage Produkciós Iroda már évek óta próbálja Budapestre csábítani a sztárt. Korábban a Világgazdaság is megírta, hogy Jennifer Lopez gázsija miatt kerülnek ennyibe a jegyek, hiszen a bevétel nagy részét a produkció kapja meg, ráadásul az énekesnő ügynöksége szigorú feltételeket szab a koncert szervezőinek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.