Hírek

Több százezer lefoglalt árut ajánlott fel karitatív célra a NAV

Több százezer lefoglalt védőmaszkot ajánlott fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) karitatív célra. A vámhivatal csütörtöki közleményében bejelentette, hogy a védőeszközök megrendelője nem fizette meg a vámot és az áfát, így a maszkokra megsemmisítés várt volna.

Azt írták, a négyszázezer FFP2-védőmaszk Távol-Keletről érkezett a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre. Mivel a megrendelő a vámkezeléssel kiszabott vámot és áfát nem fizette ki, a lefoglalta az árut.

A gazdálkodó a vámtartozást a rendelkezésére álló idő alatt nem egyenlítette ki, és nem élt a meghallgatás jogával sem. Ezért a NAV az áruk értékesítéséről döntött, hogy az eladásból befolyt összeg fedezze a vámot és az adót.

A maszkok árverésének első és második köre sem járt sikerrel, ezért a megsemmisítés következett volna. Az uniós szabályozás azonban megengedi, hogy ilyenkor a forgalomképes termékeket – a jövedéki termékek kivételével –, megsemmisítés helyett karitatív célra használják fel.

A legjelentősebb hazai karitatív szervezeteket tömörítő Karitatív Tanács a NAV felajánlását elfogadta, és a maszkok felhasználásának megszervezésére a Katolikus Karitászt jelölte ki – olvasható a közleményben.

 

NAV COVID-19 koronavírus FFP2 védőmaszk
Kapcsolódó cikkek