„Úgy gondoljuk, hogy a magyar vásárlóknak nemcsak egy-egy termék árának csökkenésére van szükségük, legyen szó a vajról vagy jelen esetben a trappista sajtról, hanem tartósan alacsony árakra” – így reagált a Tesco Magyarország a Világgazdaság megkeresésére annak kapcsán, hogy mit lépnek az Aldi, a CBA és a Lidl által meghirdetett árcsökkentésre.

kisker
20230306 Kaposvár A vásárlókért „harcolnak” az üzletláncok. Szinte naponta jelentik be, hogy mely termékek árát mérséklik. Vannak olyan boltok, ahol csak néhány élelmiszer ára változott, a Lidl  bejelentette, újabb száz termék árát csökkentik.
Fotó: Lang Róbert / Somogyi Hírlap

Ahogy arról beszámoltunk, éppen egy hete az Aldi bejelentette, hogy folytatja az alapvető élelmiszerek körében a tartós és jelentős árcsökkentést, és terméktől függően 20–23 százalékkal alacsonyabb áron kínálja magyar beszerzésű trappista sajtjait. Az első válasz a CBA-tól érkezett meg, amely 20 százalékot meghaladó mértékű árcsökkentést hajtott végre a trappista sajtoknál, ugyancsak március 1-jétől. A Lidl sem sokat késlekedett, és arról tájékoztatta a Világgazdaságot, hogy március 6-tól, hétfőtől nagymértékben és tartósan csökkenti a kínálatában található, legnépszerűbb sajtok árát. Ezzel a sajtok ára kiszereléstől és típustól függően akár 25 százalékkal csökken. Ezek után vált aktuális kérdéssé, hogy a többi bolt, mint a Tesco, a SPAR vagy éppen a Penny, hogyan reagál az az árháború újabb felvonására.

Állja a német diszkontok nyomását a Tesco

Miközben a német hátterű kiskerláncok széles körű figyelmet érnek el a vásárlók körében azzal, hogy rendre bejelentik egy-egy termék árának mérséklését, a Tesco tartja magát ahhoz, hogy nem alkalmaz direkt árcsökkentést. Ehelyett exkluzív vásárlási kedvezményekre építi a stratégiáját, azt állítva, hogy ezzel a fogyasztók optimalizálni tudják a háztartási kiadásaikat. „Célunk, hogy vásárlóinknak ne kelljen kompromisszumot kötniük vagy lemondaniuk egyes termékekről” – húzták alá.

Ezért a Tescónál nem egyetlen termék árát csökkentik, hanem a bevásárlókosár teljes tartalmára figyelnek.

Emlékeztettek rá, hogy január óta több mint 2000 termék ára csökkent, átlagosan 9,5 százalékkal a kínálatukban, emellett az „árgarancia” jelölésű termékek – mintegy 500 alapvető élelmiszer és háztartási cikk – árát közel egy éve tartósan alacsonyan tartják. Emellett a Tesco Clubcarddal hétről hétre közel 1200 terméket kínálnak Clubcard-áron, amelyeket a hűségkártya-tulajdonosok tetemes árkedvezménnyel vásárolhatnak meg. Szerintük ezzel a leghűségesebbek akár havonta több mint tízezer forintot is tudnak spórolni. Megjegyezték, hogy ezenfelül egy héten kétszer a Clubcarddal rendelkezők a vásárlásuk végösszegéből 5 százalék kedvezményt is kapnak: a nyugdíjasok keddenként, míg a Clubcard appot használók február 19-től vasárnaponként.

Saját magában hisz a SPAR

A SPAR egyértelművé tette lapunknak, hogy nem áll be abba a sorba, amelyet az Aldi vagy a Lidl diktál. „Saját akciós és árképzési politikával rendelkezünk, amelynek célja a versenyképes árak biztosítása a fogyasztók irányába” – fogalmazott tömören Maczelka Márk kommunikációs vezető.  Felidézte, hogy annak érdekében, hogy a vásárlók a lehető legkedvezőbb áron tudják lebonyolítani a bevásárlásaikat, létrehozták a SPAR-akciótervet. Ebben megkülönböztetnek piros és sárga árcímkés termékeket: az előbbiek mindig jó árakat ígérnek, az utóbbiak pedig minden héten akár 1600 akciózott terméket jelölnek meg, amelyek csütörtöktől érhetők el az áruházakban. Ezenfelül hétvégi extra kedvezményeket is alkalmaznak, illetve a SuperShop-kártya-pontok levásárlása és beváltása is kedvezőbb árakat eredményez. Ugyanakkor a SPAR akciós újságját lapozgatva az látszik, hogy a bolt látványos, 18-36 százalékos leárazást hajtott végre a trappista sajt kategóriájában.

A promóciók az új kedvenceik a kereskedőknek

Kerestük a Pennyt is annak kapcsán, hogy ők milyen stratégiát követnek. Arra hivatkoztak, hogy az árképzési folyamataik üzleti titoknak minősülnek, így ebben a kérdéskörben nem áll módjukban nyilatkozni. Ez egyébként csak azért érdekes, mert néhány hete még minden további nélkül számoltak be arról, hogy 20 százalékkal csökkentik a vaj árát. A visszafogottságukat ezúttal az magyarázhatja, hogy a friss akciós újságjuk szerint egyelőre nem ültették át az árcsökkentést a trappista sajtnál. Viszont többtucatnyi termék árát faragták le 20-30 százalékkal. A piaci szereplők egyébként hosszú távon éppen erre, a promóciók közkedveltségének megugrására számítanak. A különböző rugalmas akciók lesznek a legélesebb fegyverek a kiskereskedelem szereplőinek kezében abban a harcban, hogy ki tudja a legtöbb vásárlót megszólítani, és ezzel helyrebillenteni a forgalmát, amely az elmúlt fél évben súlyos veszteségeket szenvedett el.

Az árstopok fokozatos kivezetésével számol a Kifli

A Kifli.hu piaci részesedése a kiskereskedelem lassulása ellenére nőtt. A cég most arról is beszélt, milyen forgatókönyvekkel készül az élelmiszerárstop utáni időszakra.