Kim Dzsong Un észak-koreai diktátor barátjaként számon tartott egykori NBA-sztár, Dennis Rodman ismét találkozni akar a kommunista országvezetővel, hogy részt vehessen Donald Trump amerikai elnökkel folytatott jövő keddi szingapúri csúcstalálkozóján – értesült a New York Post.
A lap úgy tudja, hogy Rodman a csúcstalálkozó előtt egy nappal érkezik a városállamba. „Nem számít, hogy ki, mit gondol Rodman jelenlétéről, az biztos, hogy nagyon sokakat érdekel majd jelenléte. Sokszor fordul elő, hogy a bonyolult tárgyalások során az országok szeretnek kijelölni egy-egy jószolgálati nagykövetet. Dennis Rodman pedig tökéletesen alkalmas erre a szerepre” – idézte a lap a neve mellőzését kérő forrását.
Rodman és Kim az utóbbi években ötször találkozott Észak-Koreában, és állítólag már abban is szerepe volt, hogy egyáltalán felmerült az amerikai és a koreai vezető találkozójának ötlete.
Rodman a sportdiplomata
Dennis Rodman először 2013 februárjában látogatott el Észak-Koreába a Harlem Globetrottersszel egy kosarasrendezvényre, és hogy filmet forgasson. Mint akkor mondta,
a kosárlabda-diplomácia segítségével javítani lehet a két ország közötti kapcsolatokon.
Az akkori utazása előtt néhány nappal a kommunista vezetés visszavonta annak az amerikai különmegbízottnak a Phenjanba szóló meghívását, aki a koreai származású amerikai állampolgár Kenneth Bae ügyében látogatott volna Észak-Koreába. Az amerikai misszionáriust 15 évi kényszermunkára ítélte az észak-koreai legfelsőbb bíróság „a népköztársaság elleni bűncselekményért”.
„Nem fogok erről beszélni” – válaszolta Rodman újságíróknak korábban arra kérdésére, hogy az-e a célja az utazásának, hogy elérje Bae szabadon bocsátását. Később azonban Rodman egy Twitter-üzenetében arra kérte Kimet, hogy tegyen meg neki egy szívességet és engedje szabadon Bae-t.
I'm calling on the Supreme Leader of North Korea or as I call him „Kim”, to do me a solid and cut Kenneth Bae loose.
— Dennis Rodman (@dennisrodman) 2013. május 7.
Rodman állítólag többször javasolta a korábbi amerikai elnöknek, Barack Obamának, hogy vegye fel a kapcsolatot a kommunista diktátorral, azonban az akkori washingtoni adminisztráció nem volt nyitott a közeledésre.
Emlékezetes eset volt az is, amikor 2014 januárjában Rodman ismét látogatást tett Észak-Koreában, hogy átnyújtson Kim Dzsong Un születésnapjára egy „ajándékmérkőzést”, amelyben amerikai kosárlabda-játékosok álltak ki az észak-koreai öregfiúk válogatottja ellen. Sőt, a mérkőzés előtt a sztársportoló még a Happy birthday kezdetű dalt is előadta, amivel szintén gesztust akart gyakorolni az ország vezetőjének.
A volt NBA-s sztár utoljára 2017 júniusában járt az ázsiai országban, amelyről a Washington Post úgy írt, nem kizárt, hogy Donald Trump küldte nem hivatalos misszióra. Cikk szerint akár még az is lehetséges, hogy egyenesen a fogvatartott amerikaiak hazavitelére, az amerikai-észak-koreai kapcsolatfelvétel előkészítésén dolgozik a kosaras Phenjanban. Dennis Rodman akkori látogatása azért is volt érdekes, mert Washington újabb szankciókat javasolt az ENSZ Biztonsági Tanácsában a kommunista ország ellen atom- és rakétaprogramja miatt.
Idén áprilisban egy TMZ-interjúban Rodman elmondta, az észak-koreai vezető alapvetően félreértette Donald Trumpot, ezért a Trump által írt – mint a The Art of the Deal Time to Get Tough című – vagy a róla szóló könyvek koreai fordítását vitte magával ajándékba. Az egykori NBA-sztár akkor azt nyilatkozta, hogy
alapvetően a két politikus „nagyjából ugyanaz” a karakter, így megértenék egymást.
Rodman azt is mondta, nem az a célja, hogy neki köszönjék meg az amerikai–koreai találkozót.
Én csak annyit akartam, hogy sportnagykövetként Észak-Koreába utazzak, hogy az amerikaiak megtudják, hogyan élnek a távol-keleti ország lakói. Ennek viszont volt hatása
– tette hozzá.
Rodman ügynöke, Darren Prince a New York Postnak elmondta, nincs semmilyen terv, vagy utazás beiktatva, amely Szingapúrt érintené, azonban a volt NBA-sztár hajlandó ismét repülőre szállni, ha szükséges lenne. Az ügynök azonban hozzátette, személy szerint meglepte a korábban kialakult közhangulat, amikor Rodman elhatározta, hogy elutazik Észak-Koreába. Most azonban úgy tűnik, bizonyos folyamatok elindultak, ezért szerinte Rodman elégedett és abban reménykedik, hogy egy nagy történelmi eredménynek lehetnek a szemtanúi – mondta Prince.
Trump és Kim a koreai válság rendezéséről, a két Korea közötti békeegyezmény aláírásáról, illetve Észak-Korea atommentesítéséről tárgyal majd Szingapúrban.