A bolíviai kormány jelentős része, David Choquehuanca alelnök és hat miniszter is megfertőződött koronavírussal 

ismertette kedden a latin-amerikai ország kormánya.

A tájékoztatás szerint a kormánytagok állapota stabil, karanténban vannak, és hivatali teendőiket távmunkában intézik. Az alelnök, aki korábban már átesett két koronavírus-fertőzésen, hosszas huzavonát követően csak nemrég adatta be magának a védőoltást.

Fotó: Shutterstock

Rogelio Mayta külügyminiszter a pozitív teszteredmény miatt Buenos Airesben kényszerült maradni, ahol a latin-amerikai és karibi országok többségét tömörítő térségi szervezet külügyminiszteri szintű találkozóján vett részt.

A 11 millió lakosú Bolíviában a járvány kitörése óta mintegy 686 ezer fertőzöttet azonosítottak, akik közül csaknem húszezren hunytak el a kórban. 

Egyes tartományokban az omikron vírusvariáns terjedése miatt kijárási tilalmat rendeltek el. 

Bolívia alapításának január 22-i évfordulójára tervezett ünnepségeket lemondták, illetve a rendezvényeket csak korlátozott keretek között fogják megtartani. Az oltási igazolások bevezetését mindazonáltal a lakosság egy része ellenzi. Az utóbbi időben tüntetések is voltak ellene.