Oroszország az Európa Tanács alapokmánya szerint súlyos jogsértéseket követett el, nem tesz eleget kötelezettségvállalásainak, ezért a továbbiakban nem maradhat a szervezet tagállama – állapította meg az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (PACE) a kétnapos rendkívüli ülését követően elfogadott állásfoglalásában.

A strasbourgi székhelyű szervezet parlamenti közgyűlése hangsúlyozta: 

az elkövetett jogsértések összeegyeztethetetlenek egy tagállam jogállásával, ezért az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának fel kell kérnie Oroszországot, hogy haladéktalanul lépjen ki az Európa Tanácsból.

Amennyibe a Kreml nem tesz eleget a kérésnek, a közgyűlés azt javasolta, hogy a miniszteri bizottság tűzzön ki egy dátumot, melyet követően Oroszország tanácsi tagsága megszűnik.

Fotó: Abdesslam Mirdass / Hans Lucas / AFP

Az orosz külügyminisztérium kedden már közölte, hogy Moszkva kilép az Európa Tanácsból, és az erről szóló hivatalos értesítést átadták a strasbourgi szervezet főtitkárának.

Az ukrajnai háború miatt tartott rendkívüli plenáris ülés végén egyhangúlag elfogadott állásfoglalásban a PACE rögzítette: ha Oroszország tagsága megszűnik, az Európa Tanácsnak továbbra is támogatnia kell és együtt kell működnie az oroszországi emberijog-védőkkel, a szabad médiával, a demokratikus, független és civil társadalom képviselőivel.

Hozzátették, hogy tekintettel Fehéroroszország részvételére az Ukrajna elleni agresszióban, a közgyűlés elnökségének fel kell függesztenie a közös tevékenységeket Fehéroroszország hatóságaival is.

Marija Pejcinovic Buric, az Európa Tanács főtitkára, Luigi Di Maio, az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának elnöke, valamint Tiny Kox, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének elnöke közös nyilatkozatban támogatták a parlamenti közgyűlés most bejelentett döntését. Közölték, hogy a miniszteri bizottság szerda reggel rendkívüli ülést tart az Oroszország elleni eljárás megindításának megvitatására, különösen annak fényében, hogy Szergej Lavrov orosz külügyminiszter is hivatalosan értesítette a szövetséget országa azon szándékáról, hogy kilép az Európa Tanácsból.

Az Európa Tanács nem az szervezete, bár a név alapján könnyen összekeverhető az EU egésze alá tartozó Európai Tanáccsal és az Európai Unió Tanácsával is. Az Európa Tanácsnak keddig 46 tagja volt, köztük Oroszország és Ukrajna is. Fehéroroszország, bár évekkel ezelőtt kérte részvételét, nem tagja a szervezetnek.