Észak-Korea néhány nappal az utolsó rakétakísérlete után és Kamala Harris amerikai alelnök dél-koreai látogatása előtt rakétát lőtt ki a Keleti-tenger irányába – számolt be a Deutsche Welle

Fotó: Jung Yeon-je / AFP

Észak-Korea egy azonosítatlan ballisztikus rakétát lőtt ki a Keleti-tengerbe

 – áll a szöuli vezérkar közleményében, de további részleteket nem közöltek.

A kommunista ország vasárnap is kilőtt egy rakétát Phenjan közeléből a Japán (Keleti)-tenger irányába. Az atomtöltet célba juttatására alkalmas rakéta a japán védelmi minisztérium közlése szerint 600 kilométeres távolságot tett meg és 50 kilométeres magasságot ért el. 

Dél-Korea hadserege már szombaton figyelmeztetett, hogy Phenjan tengeralattjárókról indítható ballisztikus rakéta kilövésére készülhet. 

A rakétakilövésre utaló jeleket Szöul azt követően vette észre, hogy a Ronald Reagan amerikai nukleáris meghajtású repülőgép-hordozó pénteken megérkezett Dél-Koreába.

Az Egyesült Államok és Dél-Korea jelenleg katonai gyakorlatokat tart a keleti partoknál, hogy erőt mutassanak fel Észak-Koreával szemben. Észak-Korea az idén gyorsított tempóban látott hozzá a rakétatesztelésekhez. Január óta több mint 30 rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát, valamint – 2017 óta először – interkontinentális fegyvereket is tesztelt. 

Törvénybe foglalták, hogy Észak-Koreának joga van atomfegyvert használni

Kim Dzsongun észak-koreai vezető szerint országának továbbra is szüksége van a nukleáris arzenáljára, hogy képes legyen megvédeni magát Amerikával szemben. Az új törvény ezt bebetonozza, a leszerelésről ettől fogva tárgyalni sem lehet.