Az ukrajnai háború első évének zárultával értékelő cikkek foglalják el a világlapok és hírügynökségek címoldalait. Az egyik legfontosabb kérdés, hogy mennyire sikeres a konfliktus közeli-távoli résztvevőinek stratégiája, és hogyan alakíthatja át mindez hosszabb távon a világot. Régi téma, hatnak-e az Egyesült Államok által vezetett nyugati koalíció Moszkva elleni szankciói. A New York-i székhelyű Bloomberg hírügynökség évfordulós értékelő cikke is ezzel foglalkozik. A címe: Hogyan nem tudta Biden sokkoló-megdöbbentő taktikája megállítani Oroszországot.
A „sokkoló-megdöbbentő” kifejezés (angolul „shock-and-awe”) utalás a 2017-ben készült, többek közt Milla Jovovichot, Woody Harrelsont és Tommy Lee Jonest felvonultató, magyarul Háborúra készülve címmel vetített filmre, amelyben újságírók azt leplezik le, hogy George W. Bush elnök 2003-ban hazugságokra és hamis hírszerzési jelentésekre alapozva indította el a második Öböl-háborút.
Az utaláson túl az elemzés nem von egyéb párhuzamot a két konfliktus közt, hanem azt elemezgeti, hogy milyen előfeltételezésekkel vette elő a nemzetközi szankciók fegyverét Oroszországgal szemben Joe Biden adminisztrációja az egy évvel ezelőtti ukrajnai inváziót követően, mik lettek a következményei, és miként látják ezt az eszközt most.
A Bloomberg által közölt elemzés szorosan kapcsolódik a nemzetközi médiában megfigyelhető tendenciához: a világlapok egyre inkább abból a szempontból elemzik a kérdést, hogy a szankciók és a háború kapcsolatából milyen tanulságok szűrhetők le.
A mértékadó amerikai fővárosi lap, a The Washington Post a napokban arról közölt vezető cikket, hogy a globális szakadékok mélyülnek, hatalmas a világszínház, amelynek színpadán a nagyhatalmak kommunikációs hadakozása folyik, és a világnak csak kis része az, amely Ukrajnát felfegyverzi és az oroszokat szankcionálja: csupán 33 ország.
Kezdetben attól tartottak, a szankciók túl jól sikerülnek
Ukrajna felfegyverzése és a szankciók alapkövei voltak Joe Bidenék stratégiájának a háború kitörésekor. Az utóbbiak kivetését – az első dörgedelmes fordulót – tavaly február 26-án vitatta meg az elnök stábja Jack Sullivan nemzetbiztonsági tanácsadó irodájában a Fehér Ház nyugati szárnyában. Az első pakk része volt az orosz jegybank mintegy 300 milliárd dollár értékű külföldön tartott tartalkának a befagyasztása is. A csomag a „sokkolást és megdöbbentést” célozta, Vlagyimir Putyin háborújának a megakasztását vagy legalábbis erőteljes hátráltatását.
Az intézkedést, amelyet a bevezetésekor gazdasági atomfegyvernek gondoltak, szombaton délután 5-kor jelentették be, és a következő napokban tényleg pánikreakciókhoz vezetett Oroszországban. A rubel zuhant, az árak szárnyaltak, az emberek készpénzért álltak sorba a bankokfiókok előtt. Egy időre még Biden stábjában is megijedtek, hogy az intézkedés túl nagyot robban, és a tovagyűrűző hatásai károkat okoznak Európában és másutt – emlékeztet a Bloomberg.
Aztán a robbanás nemhogy túl nagynak, hanem épp ellenkezőleg, túl kicsinek bizonyult a szankciók sorban érkező újabb és újabb hullámai ellenére (az mára tizedik csomagnál tart).
Újabb sikerekről számolt be a Wagner csoport, Prigozsin szerint már csak idő kérdése Bahmut megszerzéseA Wagner csoport vezetője, Jevgenyij Prigozsin arról számolt be, hogy zsoldosai elfoglalták a donyecki régióbeli Berhovka falut. Ezzel az orosz csapatok közel kerültek Bahmut városhoz, a donyecki térség egyik legfontosabb célpontjához. |
A háborút a büntetőintézkedések nem állították le – sőt az oroszok épp előrenyomulnak –, az orosz gazdaság pedig jóval kevesebbet esett vissza az eredeti jóslatokban szereplő két számjegyű rátánál.
Ha a szankciós koalíció sokkal erősebbnek bizonyult a vártnál, akkor a célpont is
– foglalta össze Nicholas Mulder, a Cornell professzora, aki könyvet írt a szankciókról mint politikai fegyverről.
Ezeknek hosszú a történetük, az amerikaiak esetében is, és a hírügynökség gyűjtése szerint az elnökök a múlt évtizedtől kezdve egyre szívesebben folyamodtak hozzájuk. Már Barack Obama nyolcéves adminisztrációja idején is gyakrabban alkalmazták a korlátozó, büntető intézkedéseket, mint George W. Bush azonos hosszúságú enöksége idején, Donald Trump regnálása alatt pedig egyértelmű volt a növekedés, aztán a múlt évben Bidenék rekordot döntöttek.
Mit tesznek a szankciók a háborúval és a világgal?
A szankciók célja egyrészt az volt, hogy pénzügyi értelemben szorongassák meg Oroszországot, másrészt hogy az orosz védelmi ipart megfosszák a létfontosságú alkatrészektől.
Az eredmények nem egyértelműek. A külkereskedelemben például az történt – mivel a világnak csak kis része csatlakozott a szankciós táborhoz –, hogy az oroszok egyszerűen átcsatornázták más irányokba. Az elektronikai gyártásban nélkülözhetetlen félvezetőktől például nem sikerült megfosztani Moszkvát, amint az alábbi táblázat is mutatja.
Az amerikai hivatalnokok mindettől nem csüggednek, továbbra is úgy vélik, hogy a szankciók szilárdan visszafogják az orosz hadigépezetet. A következő lépcsőben, a háború második évében tovább haladnának, és sorra kerülhet azoknak az országoknak a szankcionálása, amelyek mindkét táborban igyekeznek megvetni a lábukat, és Oroszországgal meg az ellenfeleivel is üzletelnek. Köztük van a nagy amerikai rivális, Kína is.
Az amerikaiak abban bízhatnak, hogy ha politikai vonalon nem működik a nyomásgyakorlás, egyes cégek könnyebben rászoríthatók a csatlakozásra.
Daleep Singh helyettes nemzetbiztonsági tanácsadóként a jegybanki szankciók egyik fő kiagyalója abból indul ki, hogy még az autokrata elnök, Vlagyimir Putyin által irányított Oroszországban is működik valamiféle társadalmi szerződés.
Ha tevékenysége révén instabilitás és a biztonság hiánya következik be, végül nem lesz érdeke továbbhaladni a kudarcok sorozatában
– idézte a Bloomberg.
Amerikai hivatalnokok bíznak abban is, hogy sikerülhet éket verni az oroszok és a kínaiak közé, akiktől Moszkva egyre növekvő mértékben függ. Ez a hírügynökség elemzése szerint merész feltételezés. Vannak olyan cégek, amelyek már szimulációkat végeznek arra az esetre is, ha netán Kína lerohanná Tajvant, és az oroszokhoz hasonló erejű szankciók sújtanák. Még ebben az esetben sem egyértelmű, hogy a vállalatok el akarnák hagyni a hatalmas kínai piacot – túl fontos ez ahhoz.
Mindez rámutat az amerikai „velem vagy ellenem” szankciós stratégia egyik legnagyobb kockázatára. Az eddig szankciókkal sújtott országok nem voltak gazdasági értelemben olyan erősek, mint a felálló orosz–kínai tengely. Ha Washington nagy erőfeszítéseket tesz, hogy beterelje a saját maga alkotta szabályok karámjába az országokat, ezzel pont arra ösztönözheti őket, hogy tőle elfordulva saját karámjaikat építgessék.
A világ megváltozott, csak van, aki még nem tudja
A korábban büntetettek közül többen (Irán, Kuba, Szíria, Mianmar, Észak-Korea vagy Venezuela) szintén Moszkva és Peking felé sodródnak. Azzal számolnak, hogy a szankciók valószínűleg mindörökre fennmaradnak, és ebben a helyzetben logikus stratégia az alkalmazkodás, vagyis átrendezik a külkereskedelmüket más országok felé, és nem arra tesznek erőfeszítéseket, hogy megszűnjenek a korlátozó intézkedések – mondta a Bloombergnek Agathe Demarais korábbi francia pénzügyi kormányzati tisztviselő.
Mulder szerint a változó világban, amikor az USA évtizedek óta először néz szembe nagyhatalmi riválisokkal, ideje átgondolni, mit is képesek elérni eszközként a büntetőintézkedések.
A szankciók végeredményben csak egy csetepaténak számítanak ahhoz képest, ami valójában eldönti majd ezt a háborút
– következtetett.
