Közélet

Az oroszok szerint Amerika Dr. Genyára akarja kenni az Északi Áramlat felrobbantását

A Kreml nem hiszi el, hogy ukránbarát magánemberek állhattak az Északi Áramlat gázvezetékek elleni robbantások mögött, mert ilyenre csak kevés különleges szolgálat képes – mondta Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő csütörtökön újságíróknak nyilatkozva. A Kreml szóvivője szerint a nyugati mesék annyira elrugaszkodottak, mintha egy Austin Powers-filmet akarnának forgatni a Fehér Házban. Az orosz vezetés szerint a görcsös bűnbakkeresés azt bizonyítja, hogy az USA-nak benne van a keze a robbantásban.

Peszkov az Austin Powers kémparódiára utalva reagált az amerikai és a német sajtóban megjelent értesülésekre, amelyek szerint egy titokzatos ukránbarát oligarcha állhatott a csővezetékek elleni merényletek mögött. „Ami pedig az állítólagos ukránbarát Dr. Genyát illeti, aki mindezt megszervezte: ez nehezen hihető, ez egy nagyon bonyolult feladat volt, amelyet csak egy jól kiképzett különleges állami szolgálat tudott volna végrehajtani, amilyenből a világon nincs sok” – mondta.

Fotó: AFP

Felhívta a figyelmet arra, hogy a különböző országokban szinkronban jelentek meg a médiajelentések arról, hogy ki állhatott a támadás mögött.

Láthatjuk, hogy az angolszászok, akikről kezdettől fogva beszélünk, nagy hűhót keltenek. Nyilvánvalóan sok minden kínos nekik a németekkel szemben ezzel a terrortámadással kapcsolatban

– mondta a Kreml szóvivője.

Gyors és átlátható nyomozást követelve hangsúlyozta, hogy a bűncselekmény kitervelőit és elkövetőit azonosítani kell, mert ez túl veszélyes precedens a kritikus nemzetközi energetikai infrastruktúra elleni terrortámadások elkövetése tekintetében. Mint mondta, nem szabad hagyni, hogy másodlagos verziókra és hipotézisre tereljék a figyelmet.

Emlékeztetett arra, hogy a köztudatba közvetlenül a robbantások után azt az abszurd híresztelést vetették be, hogy a merénylet mögött a gázvezetékprojekt fő részvényese, Oroszország állhatott. A narratíva feladását Peszkov annak jeleként értelmezte, hogy Nyugaton maradtak még csírái a józan észnek.

Egymilliárd euró értékű fegyverszállítmányt küldene Ukrajnának az EU adományból

Josep Borrell jelentős lőszeradományt sürgetett. A kül- és biztonságpolitikai főképviselő szerint Ukrajnának most van szüksége fegyverre és lőszerre.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter egy csütörtöki moszkvai sajtóértekezletén kifogásolta, hogy António Guterres ENSZ-főtitkár és a világszervezet többi munkatársa kitér a válasz elől a robbantások ügyében, 

mindeközben nagyon megkérdőjelezhető aktivitást mutat például az orosz erők által megszállva tartott zaporizzsjai atomerőmű körüli történések értékelése és alakítása ügyében. 

Ő is sürgette a pártatlan vizsgálatot, valamint az elkövetők és a felbujtók felelősségre vonását.

Az pedig, hogy egyesek a nyugati titkosszolgálatokra hivatkozva próbálják megmagyarázni, hogy mindez valami ukrán oligarcha műve, egyszerűen azok számára kínos, akik a kontroll alatt tartott nyugati médián keresztül erőltetnek egy ilyen verziót

– mondta Lavrov.

Dmitrij Medvegyev, az orosz biztonsági tanács elnökhelyettese hollywoodi porhintésnek és Quentin Tarantino rendező szintjét messze alulmúló, ostoba amerikai propagandának minősítette a csővezeték felrobbantására vonatkozó sajtóhíreket. Felhívta a figyelmet arra, hogy az üggyel foglalkozó nyugati sajtóorgánumok azt akarják sulykolni, hogy az állítólagos ukránbarát csoportosulásnak, amely a merényletért felelős, sem Kijevhez, sem az Európai Unióhoz, sem az amerikai kormányhoz nincs semmi köze.

Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő a Telegram-csatornáján ironikusan megjegyezte: 

nem csodálkozna, ha nyugati „tényfeltárások” arra az eredményre jutnának, hogy a csővezetéket egy olyan katonai búvárdelfin hajtotta végre, amely a Krímből Ukrajnába szökött át. 

Liz Truss volt brit külügyminiszter és miniszterelnök Oroszországban anekdotikussá vált földrajzi tévedéseire utalva azt írta, hogy ebben az esetben nyilvánvalóvá válna az angolszászok bűnrészessége, mert Truss korábban azt állította, hogy összeköttetés van a Fekete- és a Balti-tenger között.

Zaharova úgy vélekedett, hogy Washington és London továbbra is az irányított kiszivárogtatások eszközéhez folyamodik, mint például Szergej Szrkripal volt orosz elhárító tiszt és lánya, valamint Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus „állítólagos” megmérgezése ügyében. Megjegyezte, hogy talán még az észak-európai országok sajtója nem csatlakozott a narratíva hirdetéséhez, mert azok ennél magasabb elvásároknak kívántak megfelelni.

 

Kreml Északi Áramlat terrortámadás
Kapcsolódó cikkek