Az elmúlt hét is mozgalmasan alakult a nagyvilágban. Az orosz–ukrán háború már 436 napja tart: Ukrajna az ország keleti részén hónapok óta tartó brutális harcok után egy várva várt offenzíva megindításának küszöbén áll Oroszország ellen, az ukrán ellentámadásról azonban még keveset lehet tudni. Az immár kétezermilliárd forint fölé kúszó költségvetési hiányban jelentős szerepe van az uniós források elmaradásának, illetve ezzel összefüggésben a szigorodó kamatkörnyezetnek, 270 milliárd forinttal lett kevesebb a forgalomban lévő készpénz állománya három hónap alatt.

Horribilis számla vár Magyarországra az Európai Bizottság döntése miatt

A központi alrendszer hiánya márciusban elérte az 564,6 milliárd forintot, így a háromhavi halmozott hiány 2089,7 milliárdra, az éves előirányzat 61,5 százalékára emelkedett. Vagyis márciusban sem jött költségvetési fordulat: a rezsicsökkentés átlagfogyasztásig való fenntartása, a magas kamatkörnyezet, az uniós források csúszása, valamint egyszeri tételek, például a Vodafone felvásárlása és a 13. havi továbbra is megterheli a költségvetést – mondta a Világgazdaságnak Molnár Dániel, a Makronóm Intézet makrogazdasági elemzője. 

KRISTERSSON, Ulf; VON DER LEYEN, Ursula; MICHEL, Charles
Brüsszel, 2023. március 22.Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke (b8), Charles Michel, az Európai Tanács elnöke (b9) és Ulf Kristersson, az EU soros elnökségét betöltő Svédország miniszterelnöke (b10) a háromoldalú szociális csúcstalálkozó kezdetén Brüsszelben 2023. március 22-én.MTI/EPA/Olivier Hoslet
Brüsszel, 2023. március 22.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke (b8), Charles Michel, az Európai Tanács elnöke (b9) és Ulf Kristersson, az EU soros elnökségét betöltő Svédország miniszterelnöke (b10) a háromoldalú szociális csúcstalálkozó kezdetén Brüsszelben 2023. március 22-én.
MTI/EPA/Olivier Hoslet
Fotó: Olivier Hoslet / MTI

A kiadásokat részben a rezsivédelem fenntartása dobta meg, az első negyedévben erre a kormányzat 679,1 milliárd forintot fordított – csak márciusban 115,2 milliárdot –, emellett 71,6 százalékos bővülést mutatnak a lakástámogatások, a családtámogatások 10,5, az államháztartás alrendszereinek támogatása pedig 15,4 százalékost.

Hogy néz ki az a világ, amiről én nem tudok semmit? – egy ország gyászolja az első és egyetlen igazi kvízmestert, Vágó Istvánt

Kollégái, barátai, pályatársai szerint racionális, állandóan gondolkodó, tanuló, kiapadhatatlan tudásszomjjal felvértezett ember volt az ország egykori legnépszerűbb vetélkedőjének, a Legyen ön is milliomos!-nak a műsorvezetője, akit most egy ország gyászol. A legendás műsorvezető úgy vélte, egy értelme biztosan van az életnek: ezt a ránk szabott kicsi időt próbáljuk kellemesen, békében, barátságban eltölteni. 

A Világgazdaságnak adott interjúban tíz évvel ezelőtt úgy fogalmazott: egy igazi, intellektuális párbeszéd mindig kétszemélyes.

Vágó Istvánt a Demokratikus Koalíció saját halottjának tekinti. Az egykori kvízmester röviddel a halála előtt még a Facebookon posztolt Ferenc pápa budapesti látogatása kapcsán.

Eltűnt 270 milliárd forint készpénz Magyarországról, de ennek egyelőre senki sem örülhet

Ennyivel lett kevesebb a forgalomban lévő készpénz állománya három hónap alatt a tavaly decemberi csúcshoz képest, ám trendfordulóról még korai beszélni a jegybank szerint. Pedig jóval gazdaságosabb lenne, ha kevesebb készpénz forogna, ám a magyar monetáris kultúra nem így van kalkulálva, itthon még nagyon sokáig készpénzt fog használni a többség.

Fordulat a fúrt kutak bejelentésénél: nagyon sokan kaphatnak engedményt

A kerti és a mezőgazdasági kutak bizonyos feltételek mellett mentesülhetnek az engedélyezési folyamat alól, a törvényjavaslat ugyanakkor mennyiségi korlátot rögzít a vízkivételre. A törvényjavaslat szerint a már jelzett mélység, vagyis hogy a háztartási kút talpmélysége az ötven métert nem haladhatja meg és az első vízzáró réteget nem érheti el.  Az új szabályozás a házi vízigényt kielégítő, sekély (talajvíz) kutakra terjed ki.

Fotó: Frank Yvette / Délmagyarország

Megindult az ukrán ellentámadás, a Wagner-vezér figyelmeztetést adott ki

Szerdán megkezdődött a régóta ígért ukrán ellentámadás, ám erről meglepetésre nem Kijev, hanem az orosz Wagner zsoldoscsoport vezetője, Jevgenyij Prigozsin számolt be. A zsoldosvezér szerint még kell néhány nap a kibontakozáshoz, de már most úgy vélik, hogy az offenzíva megkezdődött. Április 25-én derült ki a kiszivárgott Pentagon-iratokból, hogy Ukrajna májusra tervezte az ellentámadás megindítását az ország déli, oroszok által elfoglalt területein. Prigozsin maga 15-re tette ezt a TASZSZ orosz portál szerint.