BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ciprus közösségimédia-kampánnyal tántorítaná el a bevándorlókat

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A legtöbb menedékkérőt embercsempészek juttatják el Törökországból a csak Ankara által elismert Észak-ciprusi Török Köztársaság területére, ahonnan a szigetet két részre osztó demilitarizált övezet kevésbé ellenőrzött részein jutnak be a Ciprusi Köztársaság és ezzel az Európai Unió területére.

Ciprus információs kampányt indít az utóbbi időben intenzívebbé vált illegális bevándorlás megfékezésére – közölte kedden Konsztantinosz Joannu, a szigetország belügyminisztere. Szerinte az embercsempészek hamisan úgy állítják be Ciprust, mint egy állomást az Európába vezető úton, fittyet hányva arra a tényre, hogy egy szigetről van szó. 

Fotó: Amir Makar / AFP

A Let’s Talk Truth About Cyprus nevű közösségimédia-kampány kifejezetten a Szaharától délre található országokat célozza azzal az információval, hogy az onnan származó menedékkérők 96 százalékát elutasítják, és aki ennek hatálya alá kerül, azt öt évre kitilthatják az EU-ból. Joannu már korábban is hangsúlyozta, hogy a Ciprus görögök lakta részére érkező migránsok mintegy 95 százaléka Törökország felől jön.

A legtöbb menedékkérőt embercsempészek juttatják el Törökországból a csak Ankara által elismert Észak-ciprusi Török Köztársaság területére, ahonnan a szigetet két részre osztó demilitarizált övezet kevésbé ellenőrzött részein jutnak be a Ciprusi Köztársaság és ezzel az Európai Unió területére. Más menedékkérők magánegyetemek által kiállított diákvízumokkal érik el a sziget török részét, 

de ugyanazon az útvonalon jutnak az EU területére.

Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerint Ciprus lakosságarányosan a legtöbb menedékkérőt fogadta az Európai Unió tagállamai közül az utóbbi hat évben. 2022-es adatok szerint kétszer annyit, mint a második helyezett Ausztria. Ciprus ráadásul nem tagja a belső uniós határellenőrzés nélküli schengeni övezetnek, így az illegális bevándorlók gyakran a szigeten ragadnak.

Joannu közölte, hogy a ciprusi hatóságok nemrég növelték a határőrök létszámát, valamint további forrásokat irányítottak a menedékkérelmek feldolgozására. Hozzátette, hogy egy migrációsügyi minisztérium felállítását tervezik az illegális bevándorlás kérdésének hatékonyabb kezelése érdekében.

Ciprus lakosságának hat százaléka migráns

Ciprus lakosságának mintegy 6 százalékát teszik ki migránsok – jelentette ki Konsztantinosz Joannu, a szigetország belügyminisztere. A tárcavezető összehasonlításul Olaszországot és Görögországot hozta fel, ahová szintén sok bevándorló érkezik, de számuk lakosságarányosan mindössze alig 1 százalék.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.