Oroszország részt vesz a Kína által megtartandó Észak. Együttműködés 2023 kódnevű hadgyakorlaton – közölte pénteken a kínai védelmi minisztérium a TASZSZ orosz hírügynökség jelentése szerint. A pekingi katonai tárca a hadgyakorlat idejéről és helyszínéről nem közölt részleteket.
Pénteken Valerij Geraszimov hadseregtábornok, az orosz fegyveres erők vezérkari főnöke videókapcsolaton keresztül tárgyalt Liu Csen-livel, a Kínai Népköztársaság Központi Katonai Tanácsának vezérkari főnökével, akit márciusban neveztek ki erre a posztra.
A kínai védelmi minisztérium tájékoztatása értelmében a két fél véleménycserét folytatott a két ország vezetői által elért konszenzus végrehajtásáról, valamint a hadseregek közötti együttműködés elmélyítéséről. Geraszimov moszkvai közlés szerint a tárgyaláson kijelentette, hogy a kétoldalú „átfogó partnerség és stratégiai együttműködés a legmagasabb szinten áll”.
A NATO-val párhuzamosan Oroszország is hadgyakorlatot kezd a Balti-tengerenAz orosz Csendes-óceáni Flotta is gyakorlatba kezd a Távol-Keleten. |
Az orosz tábornok a TASZSZ által kiadott megfogalmazás szerint azt hangsúlyozta, hogy „az aktuális világesemények tükrében a meghozott döntések hosszú távú nemzeti fejlesztési és biztonsági célokat alakítottak ki, amelyeket vezetőink közös nyilatkozatában rögzítettek, beleértve a katonai együttműködés elmélyítésének kérdéseit is”.