Elképesztő és kiszámíthatatlan kimenetelű fordulatot vett a Jevgenyij Prigozsin zsoldosvezér és az orosz hadsereg vezetése közti szóháború. A Wagner csoport vezetője szerint a hadsereg rakétákat lőtt ki a bázisaikra, sok embert megölve. A Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) Prigozsin – aki értelmezésük szerint fegyveres lázadásra szólított fel – fenyegető kijelentéseire reagálva bűnügyi vizsgálatot indított.
A zsoldosvezér által pénteken a Telegramra feltöltött 30 perces videóban Prigozsin a hadsereg vezetését kritizálta, amiért átverték az orosz népet, a háborút hamis indokokkal indították tavaly.
A Wagner-vezér azt is állította – írta a The Wall Street Journal –, hogy a hadsereg rakétákat lőtt ki a kiképzőbázisaikra, „hatalmas számú” embert megölve, és visszavágást ígért.
A gonoszt, amit az ország katonai vezetése előhozott, meg kell állítani. Elfelejtették az igazság szót, és mi visszahozzuk
– idézik Prigozsin szavait egy videóból, amit a Wagner a közösségi médiában hozott nyilvánosságra pénteken. „Bárkit, aki ellenállást kísérel meg, fenyegetésnek tekintünk, és azonnal elpusztítjuk. Ez nem katonai puccs, ez egy igazságmenet. A tetteink nem hátráltatják a csapatokat” – tette hozzá.
Az orosz állami hírügynökség, a Ria Novosztyi szerint a védelmi minisztérium cáfolta és információs provikációnak minősítette Prigozsin állításait a bázisokat ért csapásokról. Az Országos Antiterrorizmus-bizottság pedig bejelentette a bűnügyi vizsgálatot.
Ezzel összefüggésben az FSZB bűnügyi eljárást kezdeményezett a fegyveres lázadásra felszólítás ténye miatt. Követeljük az illegális tettek azonnal leállítását
– írták közleményükben.
Vlagyimir Putyin sajtótitkára közölte: tájékoztatták az elnököt a Prigozsin körüli eseményekről és a szükséges intézkedésekről.
Az esti órákban számos ukrán forrás állította a Twitteren, hogy egyes orosz tévécsatornákat meghekkeltek, és Prigozsin állításait kezdték el adni.