Ukrajnából indították a Lengyelországban becsapódó rakétát, amely két emberrel végzett
Lengyel nyomozók megállapítása szerint Ukrajnából indították el a kelet-lengyelországi Przewodów településen tavaly novemberben becsapódott rakétát – erősítette meg csütörtökön Zbigniew Ziobro igazságügyi miniszter újságírók kérdésére lublini látogatásán.

A miniszter hozzátette, hogy a rakétát még a Szovjetunió fennállása alatt gyártották Ukrajnában, és egy ukrán alakulat indította el ukrán területről. Sajnálatosnak nevezte, hogy Ukrajna több hónap óta nem működik együtt a lengyel hatóságokkal. Pedig a lengyel ügyészek egészségüket és életüket is kockáztatva segítettek Ukrajnának az orosz erők által elkövetett háborús bűncselekmények helyszíni dokumentálásában – jegyezte meg.
Mindig tiszteletben tartottuk az ukrán jogot, és figyelembe vettük elvárásaikat
– tette hozzá.
A przewodówi rakétabecsapódás vizsgálatában az ukrán fél nem volt együttműködő.
Nem hiszem, hogy erről ügyészségi szinten döntöttek volna, inkább magas, állami szinten történt politikai döntésről van szó
– jelentette ki Ziobro.
Tavaly november 15-én a Przewodów településen becsapódott rakéta két lengyel állampolgár halálát okozta. Két nappal később Piotr Müller lengyel kormányszóvivő közölte:
a lengyel és a szövetséges nyomozók által a helyszínen összegyűjtött minták arra utalnak, hogy a rakétabecsapódást Ukrajnának az orosz támadás elleni védelmi tevékenysége okozta.
Müller már akkor szovjet gyártmányú ukrán rakétát említett.
A Rzeczpospolita című lengyel napilap kedden forrás megnevezése nélkül azt írta, hogy a lengyel nyomozók az ukrán fél együttműködése nélkül, egy komplex, titkosított eljárásban megállapították a rakéta elindításának pontos helyét, és kizárták, hogy az orosz vagy fehérorosz lett volna. Az ügy lezárásához azonban az ukrán félnek a jogi segítségnyújtás keretében adandó válaszai is szükségesek.


