Szeptember végén az észak-koreai parlament beiktatta az alkotmányba és az állam kötelességének minősítette az atomfegyverek nagy tempójú fejlesztésének szükségességét.
Ám a képlet legfontosabb része Kína. Pekingen mint transzmissziós tengelyen át alakulhat a Phenjan–Moszkva katonai (és feltehetően gazdasági) együttműködés felpörgetése. Észak-Korea teljes külkereskedelmi forgalmának mintegy 95 százaléka Kínával bonyolódhat le. Pontosabb adatok nincsenek, feltűnő, hogy a kétoldalú kereskedelmi statisztikákban milyen alacsony értékek szerepelnek – egymilliárd dollárnál kevesebb lehet a teljes éves észak-koreai külkereskedelem, de ez nyilvánvalóan nem tükrözi a valós képet.
Azaz, kiindulva az észak-koreai katonai tervezők feltevéséből, hogy az USA megelőző atomcsapást mérne Phenjan katonai, ipari létesítményeire, nagyvárosaira, Észak-Korea olyan nukleáris fegyverrendszereket építene ki, amelyek ezt a csapást túlélnék, és második, válaszcsapást indítanának az USA katonai létesítményei, nagyvárosai ellen. (Ez phenjani felfogás szerint nem ellentétes az észak-koreai katonai doktrinában megengedően tárgyalt „megelőző nukleáris csapásméréssel”.) A „túlélő” nukleáris potenciál lenne az Oroszországtól reményeik szerint beszerzett, stratégiai atomrakétákat indítani képes, atomreaktor- vagy hagyományos dízel-elektromos meghajtású tengeralattjáró-flotta. Ha a phenjani vezetés képes lenne megvalósítani ezt a tervet – amire egyáltalán nincs garancia –, nagy csapást mérhetne a Nyugatnak az észak-koreai és az oroszországi hadiipari potenciált lekicsinylő taktikájára.
A mintegy 25 milliós lélekszámú Észak-Korea gazdasága a világban példátlan módon militarizált. Az ország legalább 1,3 milliós hadsereget tart fegyverben, ezzel e tekintetben a világ vezető államai közé tartozik.
Hadserege létszámát tekintve eléri, valószínűleg felülmúlja Oroszországét. Mértékadó nyugati elemzők óvnak az észak-koreai hadiipar képességeinek alábecsülésétől. Amely ország képes működő termonukleáris fegyvert és a több ezer kilométeres távolságban lévő célok eléréséhez szükséges interkontinentális ballisztikus rakétákat létrehozni, és évtizedek alatt megteremteni egy totalitárius, teljesen militarizált társadalmat, azt nagy hiba lenne semmibe venni.
Phenjannak saját gyártmányú harckocsijai vannak, a legújabbat, az M2020-ast három éve mutatták be, 125 milliméteres sima csövű löveggel (vélhetően az orosz 2A46-os lekoppintott másával) szerelték fel. Kinézetre az oroszországi T-14-es Armata, a kínai M3000-es és az amerikai Abrams keveréke. Kompozit (réteges különleges fém- és műanyag) páncélzata a T-14-es Afganit rendszerére emlékezteti a megfigyelőket. Az észak-koreai hadmérnökök nem válogatósak. Lekoppintják a másod-, harmadkézből származó (kínai, egyiptomi, szíriai, iraki hadmérnökök által lemásolt szovjetorosz) harceszközöket, taktikai rakétákat, önjáró lövegeket. Az észak-koreai hadseregnek nyugati és dél-koreai források szerint több ezer közepes (MBT) és könnyebb harckocsija, legalább hétezer önjáró és vontatott csöves, továbbá igen jelentős számú taktikai rakétatüzérségi rendszere van.
Ami hiányzik Phenjannak, az a nukleáris robbanófejjel, víz alól indítható rakétákkal felszerelt tengeralattjáró. Elsősorban ezeket próbálja most Oroszországtól beszerezni.
Az észak-koreaiak logikája szerint az USA bármikor megelőző nukleáris támadást intézhet ellenük. Ennek kivédéséhez nincsenek meg a megfelelő eszközeik, tudomásunk szerint nincsenek hatásos rakétaelhárító rendszereik. Emiatt
a „második csapásmérés” képességének kialakításában látják biztonságuk garanciáját. A „második csapásmérés” legfontosabb eszközei a tengeralattjárók lennének. Ezekről az amerikai partok közelében, a víz alól atomrakétákat indítanának elsősorban a nyugati part nagyvárosai, Seattle, Los Angeles, San Francisco, San Diego elpusztítására.
Észak-Korea 2023 szeptemberében bemutatta új, ballisztikus rakéták és cirkálórakéták indítására alkalmasnak feltételezett tengeralattjáróját, amely Kim Dzsongun, az első számú állami és pártvezető szerint „megelőző és megtorló csapásmérésre” is alkalmas a két fő célország, az USA és Dél-Korea ellen. Joseph Dempsey, az IISS katonai-nemzetbiztonsági think-tank kutatója a közzétett fotók alapján egy modernizált, a szovjet időkben Romeo-osztályúként ismert tengeralattjárót azonosított. Ez a múlt század korai hatvanas éveinek technológiáját képviseli, a szovjet regiszterekben 633-as projekt néven szerepel, a kínaiak később 033 típusjelzéssel lekoppintották, és a nyolcvanas évekig gyártották is.
Vagyis Észak-Korea évtizedekkel le lehet maradva a roppant bonyolult és költséges ballisztikusrakéta-indító tengeralattjárók fejlesztésében, gyártásában, és nagyon is rászorul Moszkva segítségére. Ám Oroszország óvatos – vagy titkolózó. Vlagyimir Putyin elnök ugyan a BBC szerint „nagyon baráti” fogadtatást rendezett idén szeptember közepén a távol-keleti Vosztocsnij polgári-katonai űrközpontban az észak-koreai diktátornak, de csak annyit mondott a remélt katonai együttműködésről, hogy „lehetséges”. Moszkva érdeke lehet az észak-koreai tüzérségi gránátok (122, 152 és 155 milliméteresek) importja. Nem felel meg a valóságnak, hogy Phenjan hadiipara e tekintetben elavult eszközöket gyárt, bár a gránátokat több évtizedes, nem túl hitech technológiával gyártják. A nagy volumenű észak-koreai gránátimport gyártási kapacitásokat szabadíthatna fel Oroszországban, amelyeket az „okos”, irányított gránátok – például a 152-155 milliméteres, 2K25 mintájú, lézerirányítású Krasznopol – előállítására fordíthatnának.
