BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Olaszország hivatalosan is lelép a kínai Új Selyemútról

Róma 2019-ben megdöbbentette nyugati szövetségeseit, amikor aláírta az ambiciózus beruházási programot. Az olasz kormány azonban több problémát lát az Új Selyemútban, mint hasznot.

Olaszország hivatalosan tájékoztatta Pekinget arról a döntéséről, hogy kilép Hszi Csin-ping elnök zászlóshajójának, az Új Selyemút kezdeményezésnek a megvalósításából, véget vetve ezzel a hónapok óta tartó találgatásoknak – írta a Financial Times.

Fotó: GINTS IVUSKANS / AFP

A hivatalos döntés három hónappal azután született meg, hogy Giorgia Meloni miniszterelnök - aki korábban "hibának" nevezte Róma részvételét az Új Selyemútban - nyilvánosan megerősítette, hogy jobboldali kormánya a kivonulást fontolgatja, ugyanakkor megerősítette, hogy eltökélt szándéka a Pekinggel való "kölcsönösen előnyös" kapcsolatok fenntartása.

Róma szerdán hivatalosan értesítette Pekinget arról a szándékáról, hogy kilép a megállapodásból, amely egyébként 2024 elején automatikusan további öt évre meghosszabbodott volna.

Róma 2019-es döntése, hogy csatlakozik Kína ambiciózus nemzetközi kereskedelmi és infrastrukturális beruházási programjához, megdöbbentette nyugati szövetségeseit. Olaszország volt az egyetlen a G7-ek közül, amely csatlakozott a kezdeményezéshez.

Stefano Stefanini, Olaszország korábbi NATO-nagykövete szerint az akkori olasz kormány - a populista Öt Csillag Mozgalom és Matteo Salvini jobboldali Ligájának valószínűtlen koalíciója - "alábecsülte a kezdeményezés geopolitikai fenyegetését".

Szerinte azonban Olaszország további részvétele a kezdeményezésben most már tarthatatlan, tekintettel Peking, valamint Washington és az EU közötti kapcsolatok megromlására.

Már megszületett a hivatalos G7-politika, amellyel a nyugati szövetségesek egymást tudják erősíteni. Az USA világossá tette a jelenlegi olasz kormány számára, hogy a részvétel összeegyeztethetetlen Olaszországnak a csoportban elfoglalt pozíciójával 

– jelentette ki Stefanini. Az olasz kormány nagyon szerette volna megtalálni a módját annak, hogy méltóságteljesen kivonuljon a programból anélkül, hogy kemény pekingi megtorlást váltana ki. Antonio Tajani olasz külügyminiszter idén Pekingbe utazott tárgyalásra, Meloni pedig szeptemberben a G20-ak újdelhi csúcstalálkozójának alkalmával találkozott Li Csiang kínai miniszterelnökkel.

Meloni jelezte Amerikának, hogy kiszállna az Új Selyemút programból

Olaszország jelezte az Egyesült Államoknak, hogy még az év vége előtt kiszállhat a kínai Egy övezet – egy út kezdeményezésből. Giorgia Meloni olasz miniszterelnök a múlt héten biztosította a Rómában járó Kevin McCarthy amerikai képviselőházi elnököt arról, hogy bár még nem született végleges döntés, ám kormány a kilépés pártján van.

 

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.