Erőszakos bűncselekményekkel vádolta meg a Vörös-tengeren hetek óta fosztogató és már brit és amerikai hadihajókat is megtámadó jemeni húszi lázadókat Grant Shapps brit védelmi miniszter. A brit haditengerészet csütörtök este egyesítette erőit az Egyesült Államokkal, amikor megtorlásként támadásokat indított a húszik ellen, mert azok célkeresztbe vettek kulcsfontosságú nemzetközi hajózási útvonalakat.
Shapps a Sky Newsnak adott nyilatkozatában azt mondta, hogy a brit kormány egyelőre kivár és meglátja mi történik a Vörös-tengeren, de
az Egyesült Királyság nem zárja ki a további katonai akciókat sem.
Shapps arra is nemmel válaszolt, hogy tervezik-e az akció eszkalációját, majd hozzátette, hogy az Egyesült Királyság „nagyon gondosan figyelemmel kíséri a helyzetet”.
„Nem szándékunk bevonulni Jemenbe, vagy bármi ehhez hasonló, hanem egyszerűen nagyon világos, egyértelmű üzenetet küldünk az Irán által támogatott húszi lázadóknak, hogy teljesen elfogadhatatlan a Vörös-tengeren viselkedésük ” – nyilatkozta a brit védelmi miniszter. Schapps a húszik tevékenységeit gengszterszerűnek minősítette, majd hozzátette, hogy a Vörös-tengeren nemzetközi vízi útjainak nyitva kell maradnia a nemzetközi hajózás számára, mivel ez a nemzetközi jog.
Egyre jobban aggódtunk amiatt, hogy a nemzetközi hajózást át kell irányítani, ami jelentősen növeli a szállítási költségeket
– tette hozzá a védelmi miniszter.
A jemeni fegyveres erők szóvivője egy televíziós nyilatkozatában kijelentette, hogy a brit és amerikai támadások „nem marad válasz nélkül és büntetlenül”. A támadásokat összekapcsolta az Izrael és a Hamász között zajló háborúval, mondván, ez nem fogja visszatartani a palesztinok támogatását. Csütörtökön az iráni állami tulajdonú Tasnim hírügynökség arról számolt be, hogy az iráni haditengerészet foglalta el az amerikai olajszállító tartályhajót, ami szintén betudható egy válaszcsapásként.