BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Washington,D.c.,,Usa,United States Senate, Szenátus

Leszavazta az amerikai szenátus az Ukrajnának szánt több tízmilliárd dolláros támogatást

A szenátusban kudarcba fulladt szavazást követően a demokraták vezetője közölte, hogy a felsőház elé terjeszt szavazásra egy módosított javaslatot, amely csak Ukrajna, Izrael és Tajvan biztonsági támogatásának fedezetét tartalmazza.

Az amerikai szenátus szerdán elutasította a kétpárti egyeztetés után előterjesztett, határőrizetről szóló törvényjavaslatot, amely egyben tartalmazta Ukrajna és Izrael katonai támogatásának finanszírozását is. A szövetségi törvényhozás felsőháza 49-50 arányban utasította el a 118 milliárd dollárról szóló tervezetet, amelynek elfogadásához 60 támogató voksra lett volna szükség. A nemmel szavazók között egyaránt voltak demokrata és republikánus szenátorok. 

Washington,D.c.,,Usa,United States Senate, Szenátus
Fotó: Shutterstock

A szenátus kétpárti tárgyalódelegációjának tagjai tavaly decemberben óta próbálták tető alá hozni a kompromisszumot, amely megfelel a republikánusok fő követelésének, amely a bevándorlási rendszer és határőrizet jelentős és valós szigorításáról szól, és egyben lehetővé teszi az év elején források hiányában megszakadt amerikai támogatás folytatását Ukrajna számára. 

A kompromisszumos javaslat elfogadását kedden határozottan sürgette Joe Biden elnök, aki a republikánusokat, és elsősorban az elnökjelöltségre ismét pályázó Donald Trump volt elnököt vádolta az ukrajnai támogatás elakadása és a rekordszámú illegális bevándorlóval járó határőrizeti válság miatt is. A törvényjavaslat elbukása után az nem kerül a Kongresszus alsóháza, a képviselőház elé, amelynek republikánus elnöke és több képviselőtársa már előzetesen közölte, hogy a tervezet nem jelent valós megoldást a határőrizet szigorítására a benne szereplő feltételek miatt. 

A szenátusban kudarca fulladt szavazást követően a többségi demokraták vezetője, Chuck Schumer közölte, hogy a felsőház elé terjeszt szavazásra egy módosított javaslatot, amely csak Ukrajna, Izrael és Tajvan biztonsági támogatásának fedezetét tartalmazza. 

A Fehér Ház álláspontja szerint Ukrajna további támogatásán a háború kimenetele múlik. 

John Kirby, a Nemzetbiztonsági Tanács kommunikációs vezetője kedden újságírók előtt azt állította, hogy az ukrán hadszíntéren a parancsnokok az egyre kevesebb rendelkezésre álló katonai eszközhöz kénytelenek igazítani a műveleteket. A Kongresszus alsóházában, a képviselőházban kedden nem kapott többséget a republikánus házelnök, Mike Johnson által előterjesztett, kizárólag Izrael támogatásáról szóló jogszabály-javaslat, amely 17 milliárd dollárnyi hozzájárulást jelentett volna az Egyesült Államok legfontosabb közel-keleti szövetségese számára a Hamász elleni hadműveletekhez.  

A házelnök a szavazás után úgy fogalmazott, hogy politikai okokból akadályozták meg az előterjesztett törvényt és szégyenletes cselekedetnek nevezte a döntést, hiszen 

szövetségesüknek, Izraelnek szüksége van a segítségre.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.