BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
USS Fitzgerald Fires Missile

Sosem használt fegyverekkel védte Izraelt az USA az iráni rakétáktól

Bár az SM–3 rakétát már majdnem húsz éve hadrendbe állították, a fegyver első éles bevetésének a pillanata csak most érkezett el. Az űrfegyver több iráni ballisztikus rakétát is elfogott.

Az Izrael elleni hét végi iráni rakétatámadásban az amerikai haditengerészet egy korábban éles helyzetben sosem használt fegyvert is bevetett, az SM–3 nevű, rövid és közepes hatótávolságú ballisztikus rakétákat a Föld légkörén kívül elfogni képes légvédelmi rendszert.

USS Fitzgerald Fires Missile
Az SM–3 egy korábbi tesztje, az űrfegyver első éles bevetése előtt / Fotó: Getty Images

Carlos Del Toro amerikai haditengerészeti miniszter számolt be minderről keddi szenátusi meghallgatásán, azután, hogy amerikai tisztviselők szerint a Földközi-tenger keleti részén tartózkodó két romboló – az USS Arleigh Burke és az USS Carney – legalább négy iráni ballisztikus rakétát semmisített meg, ám azt eddig nem mondták el, hogy milyen eszközzel – idézi fel a Business Insider.

Nemcsak Amerikának van űrfegyvere

Az űrben is hatásos fegyver bevetéséről először hétfőn az USNVI News számolt be, Del Toro szavai pedig a fegyver harci helyzetben történő bevetésének elismerését jelentik. Noha az Aegis harcrendszerbe tartozó rakéta első változatát közel húsz éve használják, teszteken túli, éles bevetése a hé tvégi támadás előtt még nem volt.

Az iráni ballisztikus rakéták elleni védekezésben azonban nem ez volt az egyetlen űrfegyver, hiszen

az izraeli Arrow 3 rakéta is képes a Föld légkörén túl is megsemmisíteni célpontját. 

Ezt a rendszert használták az Irán által kilőtt 120 ballisztikus rakéta nagyjának az elfogására is.

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.