Emmanuel Macron francia elnök csúcspozíciót szán Brüsszelben Mario Draghi volt olasz miniszterelnöknek – már csak a megfelelő szerepkör kitalálása a kérdés.
A június 6–9-i uniós választások egyik legnagyobb stratégiai kérdése, hogy Franciaország támogatja-e a német Ursula von der Leyen második ciklusát az Európai Bizottság elnöki posztján, miközben Párizs és Berlin között fagyos a viszony.
Arra a kérdésre, hogy Franciaország támogatja-e Von der Leyen jelöltségét, Pascal Canfin, Macron liberális Reneszánsz pártjának európai parlamenti képviselője, aki közvetlen kapcsolatban áll az elnökkel, a Politico című lapnak azt mondta:
Franciaországban és az elnöki ökoszisztémában mindenki szeretné, ha Draghi fontos szerepet játszana.
Macronról már régóta rebesgetik, hogy nagy erőkkel kavar a színfalak mögött Draghi érdekében, korábban is felvetődött, hogy Párizs őt szeretné látni az EU végrehajtó testülete, a bizottság élén. Az olasz politikus volt már az Európai Központi Bank (EKB) elnöke, továbbá technokrata alapállásból kiindulva vezette át Olaszországot a koronavírus-járványon, é ennek gazdasági következményein az olasz nemzeti egységkormányt.
A több ezermilliárd eurós kérdés
Ez az első alkalom viszont, hogy egy francia tisztviselő nyilvánosan támogatta Draghit a brüsszeli vezetői posztért folytatott versengésben. Franciaország ideológiailag Draghival azonos álláspontot képvisel, aki nem szeretné, ha a költségvetési szabályok meghiúsítanák az európai gazdaság átalakítására szánt nagyvonalú kiadásokat.
A volt jegybankár valóban kulcsfontosságú szövetségesnek számít Párizs következő harcában a blokkon belül: több ezermilliárd eurót kéne találni a szuperhatalmakhoz, Kínához és az Egyesült Államokhoz való felzárkózáshoz.
Megvan a hitelessége ahhoz, hogy megpróbálja meggyőzni [a többi országot] a hosszú távú beruházási képességről és a közös beruházások szükségességéről
– érvelt Mario Draghi mellett Pascal Canfin.
A nehézséget Franciaország számára az okozza, hogy a jelenlegi politikai felállásban nagyon nehéz navigálni, főleg, ha Párizs el akarja venni az első számú uniós posztot Von der Leyentől. Draghi hivatalosan nem kötődik egyetlen nagyobb párthoz sem, így
Macronnak kőkemény politikai (háttér)alkut kellene kötnie a Von der Leyen vezette Európai Néppárt vezetőivel és Olaf Scholz német kancellárral.
Az első lépések már meg is történtek Draghi érdekében; Giorgia Meloni olasz miniszterelnök már jelölte a posztra. A 76 éves volt jegybankár ugyan nem tartozik Meloni politikai táborába, ám Meloni pontosan tisztában van annak előnyeivel, ha egy olasz politikus vezetné az EU-t.
Közben persze Von der Leyen sem tétlenkedik, igyekszik kifogni a szelet Párizs vitorláiból; tegnap bejelentette, hogy hajlandó lenne együttműködni Meloni pártjának EP-képviselőivel.
Egyértelműen Európa-párti, Putyin-ellenes, támogatja a jogállamiságot, s ha ez így marad, akkor felajánljuk neki, hogy dolgozzunk együtt
– mondta Von der Leyen csütörtökön az Európai Parlamentben rendezett választási vitán.
Macron és a gesztusok
Párizs azonban az alku folyamán bedobja majd annak a lehetőségét is, hogy Draghi egy másik csúcspozícióba kerüljön. Ez az Európai Tanács (ET) elnöki posztja lenne. Az ET az állam- és kormányfőit, az Európai Tanács, valamint az Európai Bizottság elnökét tömörítő uniós intézmény. Jelenlegi elnöke a szocialista Charles Michel, s nyilvánvaló, hogy az Európai Parlament jelenleg a Néppárt után második legnagyobb frakciója, a szocialisták saját soraikból szeretnék látni az utódját. (A legnagyobb esélyes erre a posztra a szintén szocialista António Costa, Portugália volt miniszterelnöke.) Így ha Draghi kerülne az ET élére, Macronnak erős gesztusokat kéne tennie a szocialistáknak támogatásukért cserébe.
Párizsnak alapvető érdeke, hogy ne fogadja el automatikus jelöltként Von der Leyent,
hiszen ha nem is sikerül alkut kötnie Draghiról, csak így tud jelentős diplomáciai befolyásra szert tenni ahhoz, hogy a befolyási körébe tartozó politikusok kapják a legfontosabb biztosi posztokat az újonnan felálló bizottságban.
Függetlenül attól, hogy végül ki kapja meg a bizottság vezetői posztját, Franciaország prioritása, hogy az EU versenyképességének javítása érdekében növelje befolyását az EU legmagasabb szintű végrehajtó testületében. A helyzet képlékeny, a lehetőségek között szerepel az is, hogy létrehoznának egy ügyvezetői alelnöki posztot. Párizs ezt arra használná, hogy nagyobb erőkkel próbálja meg lenyomni a szigorú költségvetési fegyelmet képviselő „fukar” országok, főleg
- Németország,
- Ausztria,
- Dánia,
- Svédország,
- és Hollandia torkán
nagy ívű – és nagyon drága – gazdaságfejlesztési és kereskedelempolitikai programjait.
A megfelelő ember a megfelelő feladatra
Draghi pont a megfelelő ember lenne a megfelelő feladatra. Az olasz közgazdásznak tulajdonítják az euró megmentését a 2010-es évek eleji pénzügyi válság idején, miután 2012-ben, amikor az EKB élén állt, megtette híres bejelentését: „bármit megtesz” a blokk valutájának védelmében.
Franciaország egységes pénzügyi piac létrehozását szorgalmazza, amely lehetővé tenné a megtakarítások és befektetések szabad mozgását az eurózónán belül. Több tagország – élükön Németországgal – határozottan ellenezte a franciák tervét, így ez a projekt a háttérbe szorult. Draghi az ideális ember lenne ennek a csatának a megnyerésére. A „bármi áron” alapállás annak idején szakított a hagyományos német ortodox költségvetési politikával – egyszer már áttörte a berlini falat.
A történelem ismétli önmagát
A nagy pókerparti az uniós választások utáni első ET-ülésen lesz, amikor a tagállamok vezetői döntenek a bizottság elnökéről. Macronnak itt kell előhúznia a Draghi-nyuszit a cilinderből, aztán kezdetét veheti a tétek emelése, az alkudozás és a blöffök sorozata.
A helyzet ismerős lehet 2019-ből.
Akkor ugyanígy taktikázott a francia elnök: elutasította Manfred Weber néppárti csúcsjelölt bizottsági elnöki pályázatát, és helyette Von der Leyent támogatta a csúcspozícióra.
