Kína számára mindig is politikai kérdés volt az olimpia – most még inkább az

Kína már régóta hatalmas összegeket fektet abba, hogy sportolóit a Nyugat elleni győzelemre ösztönözze, ezzel is hangsúlyozva a kommunista párt érdemeit. A mostani olimpia sem kivétel, egyetlen óriási különbséggel: egyre többen kérdőjelezik meg a Mennyei Birodalomban, hogy gazdasági válság idején miért költ az állam ennyi pénzt presztízsszempontok miatt. 

A 716 fős kínai kontingens 30 sportág 42 szakágában, 236 versenyszámban indul, ami a pekingi külügyminisztérium szerint rekordot jelent. A nagy sportesemények mindig is reklámértékkel bírtak az adott politikai rendszer számára. Kínában ez a narratíva az 1950-es évekre nyúlik vissza, amikor Mao Ce-tung regnálása alatt az elit sportolókat az olimpiai dicsőségszerzés miatt képezték ki – ez a soft power, a puha hatalomgyakorlás eszköze volt. Az inspirációt az 1952-es helsinki olimpia adta, amelyen a Szovjetunió először indult, és rendkívül sikeres volt. A kínai kommunisták számára ez mintaként szolgált: miként győzheti le egy szocialista ország a nyugati vezetésű demokráciákat a globális színtéren – háború nélkül.

Kína a második az USA mögött az olimpiai örökranglistán

Ez a képlet többnyire bevált. A Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központjának adatai azt mutatják, hogy az 1996 és 2020 közötti olimpiákon Kína 226 arany-, 157 ezüst- és 137 bronzérmet szerzett, amivel az összesítésben a második helyen áll az Egyesült Államok mögött. A legjobb teljesítményt 2008-ban érték el, amikor Peking adott otthont az eseménynek, és 48 aranyat szereztek.
A nemzetközi sportgyőzelmek elérésének állami irányítása költséges mulatság – az érmek komoly pénzekbe kerülnek – jegyzi meg a Bloomberg kolumnistája. 

Hasonlítsuk ezt össze Ausztráliával, amely szintén elég jól szerepel az olimpiai versenyeken, de tavaly ennek az összegnek csak a negyedét fordította ilyen célra. Az amerikai sportolók például egyáltalán nem kapnak állami pénzeket, a magánszponzorok, a jótékonykodás, a közvetítési bevételek és a reklámok keverékére kénytelenek támaszkodni. 

Az idei eseményen a doppingvádak ellenére a kínai úszók aranyérmet nyertek – például 100 gyorson –, megerősítve a kommunista párt nemzeti büszkeségről szóló üzenetét. A párizsi játékokra fordított nagyvonalúság azonban kivívta az országban néhány internetező haragját, akik a közösségi médiában elégedetlenségüknek adtak hangot, és felvetették a kérdést: miért az adófizetők állják a repülőjegyek, a szállodák és a juttatások számláját? 

A gazdasági helyzet régen és most

Ez ismét arra utal, hogy

•   a várttól elmaradó gazdasági növekedés, 
• a folyamatosan fenyegető ingatlanpiaci válság, 
• a párt egyre növekvő befolyása a gazdaságban elégedetlenséget szül. 

A múlt héten egy Kínában meglehetősen ritka dolog is történt: a központi bank egyik befolyásos tanácsadója sürgette a kormányt, hogy tegyen többet a növekedést hátráltató gyenge fogyasztás élénkítése érdekében.

Úgy tűnik, hogy nyitott kapukat döngetett, ugyanis múlt héten az államtanács, a kínai kabinet 20 lépést határozott meg a kiadások terén tapasztalható rossz állapotok kiigazítására – derül ki a központi kormány honlapján közzétett nyilatkozatból. 

Az akkori sportesemény a „coming out” jegyében zajlott. Kína elérkezettnek látta az időt arra, hogy globális hatalmi ambícióit kinyilvánítsa, a gazdaság virágzott, a párt a „megfiatalodás” szimbólumaként igyekezett beállítani az eseményt, amely a „dicsőséges korszak” kezdetét jelentette volna. A 16 évvel ezelőtti sportesemény vonzereje részben abban a reményben is rejlett, hogy a Nyugat és Kína kapcsolata a nyitás, a nyitottság jegyében fejlődik tovább. 

Azóta teljesen megváltozott a helyzet. Hszi Csin-ping szorosabbra vonta irányítását az ország felett, s a kínai dominanciától való félelmében az Egyesült Államok vámháborút indított Kína ellen. A feszültségeket tovább fokozta, hogy Peking kinyilvánította – első körben regionális – dominanciáját a Dél-kínai-tenger és Tajvan felett. 

Tajvan legyőzte Kínát férfi tollaslabda párosban – a Kína által magának követelt sziget ezzel tovább növelte ismertségét, igyekszik maga is politikai tőkét kovácsolni a sportsikerből, ami minden bizonnyal bosszantja a kínai vezetést.