BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
GYOPÁROS Alpár
Falusi Civil Alap

Gyopáros: folytatódik a Magyar Falu Program - óriási összegek állnak rendelkezésre

2025-ben több mint 40 milliárd forintot fordítanának a magyar vidékre. Gyopáros szerint az elmúlt évek sikerei egyre szilárdabb alapot biztosítanak a Magyar Falu Program folytatására.

Több mint 40 milliárd forint áll rendelkezésére a 2025-ös költségvetésben a Magyar Falu Program folytatására – mondta Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos pénteken a Tolna vármegyei Cikón.

GYOPÁROS Alpár
Gyopáros Alpár szerint több mint 40 milliárd forint áll rendelkezésére a 2025-ös költségvetésben a Magyar Falu Program folytatására / Fotó: Kacsúr Tamás / MTI

Gyopáros Alpár a helyi óvodában tartott sajtótájékoztatón hozzátette: a falusi csok finanszírozására ennél is nagyobb összeg van, és „további jó hír, hogy az ötezernél kevesebb lakosú települések családjai a vidéki otthonfelújítási programban is nyújthatnak be igényeket”.

Közölte, összességében 100 milliárd forintos nagyságrendű összeg szolgálja a vidéki települések érdekét a költségvetésben. 

Ugyanolyan lelkesedéssel és még nagyobb forrástömeggel folytatjuk a falvak fejlesztését az idén

– jelentette ki a politikus.

Elmondta, azért érkezett a Völgységbe, hogy a Magyar Falu Program gördülékeny folytatása érdekében meghallgassák a kistelepülések, falvak és kisvárosok polgármestereinek észrevételeit. Ez a magyar kistelepülések igényeihez legjobban illeszkedő program; ahhoz, hogy így legyen, párbeszédre van szükség – fűzte hozzá.

Felidézte, a program alapvető célja annak a negatív, fél évszázada jellemző trendnek a megállítása volt, amely szerint a kistelepüléseken nagyobb arányban fogyott a népesség, mint a nagyobb településeken. Ezt a célt az életminőség folyamatos javításával lehet elérni – mondta.

Ennek érdekében indította el a kormány a falusi csok programot, amely magasabb támogatást biztosít azoknak a fiataloknak, akik kistelepüléseken tervezik a családalapítást és az otthonteremtést. Pályázatokat írnak ki önkormányzatok számára annak érdekében, hogy az intézményeket felújítsák, a szolgáltatásokat javítsák, vagy hiányzó szolgáltatásokat indítsanak. Út-, kerékpárút- és járdaépítési programokkal javítják a közlekedés minőségét, civil szervezeteket, falusi vállalkozásokat, kisboltok megmentését támogatták – sorolta.

Ismertette, az elmúlt fél évtizedben több mint ezermilliárd forintot fordítottak döntően hazai költségvetési forrásból a Magyar Falu Program végrehajtására.

Gyopáros Alpár Csibi Krisztinával, a dombóvári választókerületben január 12-én tartandó időközi országgyűlési képviselő-választás Fidesz-KDNP-s jelöltjével együtt nézte meg a 2023-ban 30 millió forintból felújított óvodát, majd Nagyvejkén a 2020-ban ugyanekkora összegű támogatásból felújított orvosi rendelőt.

Beruházások: nyilvánosságra hozta a kormány a listát, hogyan fejleszti a magyar vidéket idén – ezek a kiválasztott városok

Idén számos fejlesztés indul szerte az országban. Az Építési és Közlekedési Minisztérium több beruházás megkezdésére adott utasítást az év végén. Lázár János nagy munkába kezd.

 

 

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.