Az ukrán hadsereg csütörtökön hat ATACMS rakétával határhoz közel fekvő létesítményeket vett célba Belgorodban – közölte az orosz védelmi minisztérium a RIA Novosztyi hírügynökséggel. Moszkva szerint a rakétákat lelőtték, a támadásban senki sem sérült meg, és károk sem keletkeztek.
Még tavaly novemberben Joe Biden leköszönő amerikai elnök engedélyezte Kijevnek, hogy az ukrán hadsereg az ATACMS (Army Tactical Missile Systems) néven ismert rakétarendszert használja az erői védelmében Oroszország Kurszk régiójában. Hasonló engedélyt adott az Egyesült Királyság és Franciaország is a Storm Shadow rakétákra.
Válaszul a novemberben Oresnyik közepes hatótávolságú hiperszonikus rakéta csapódott be a kelet-ukrajnai nagyváros, Dnyipro egyik katonai nagyvállalata, a Pivdennij (volt Juzsnij) épületeibe. A fegyver nemcsak a gyárat tarolta le, hanem a szomszédos, ugyancsak az ukrán VPK hadiipari komplexumhoz tartozó üzem létesítményeit is romba döntötte.
Az elemzők szerint az orosz szuperfegyver bevetésével Putyin erős üzenetet küldött Európának. Ezt erősítette meg az orosz külügyminiszter a Tucker Carlsonnak adott interjúban: Szergej Lavrov a héten kijelentette, hogy az ukrajnai háborúban egy hiperszonikus rakéta használatával megértetnék a nyugati világgal, hogy Moszkva kész minden eszközt bevetni annak biztosítására, hogy ne szenvedjen stratégiai vereséget.
Ukrajna orosz katonákat akart megvesztegetni
Az ukránok egymillió dollárral akartak lefizetni orosz katonákat, hogy hagyjanak fel a harcokkal még 2023-ban az orosz hírszerzés keddi közlése szerint. Az oroszok csaknem kétezer ukrán katonát tettek harcképtelenné Ukrajna és az oroszországi Kurszk megye területén, kedden.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.