Az Európai Parlamentet és kínai Huawei vállalatot érintő, március 13-án kirobban korrupciós üggyel kapcsolatban a belga ügyészség négy ember ellen vádat emelt korrupció és bűnszervezetben való részvétel, egy ember ellen pedig pénzmosás gyanújával – tájékoztatott a brüsszeli ügyészség közlését ismertetve a The Brussels Times hírportál kedden.
A belga rendőrség megvesztegetés, hamisítás, pénzmosás és bűnszervezetben való részvétel gyanújával tartott házkutatást Belgiumban és Portugáliában március 13-án egy, az Európai Parlamentet érintő újabb korrupciós ügyben a Huawei brüsszeli irodájában és lobbistáinak lakásában.
A gyanú szerint a kínai távközlési vállalat vesztegetés útján próbált befolyást szerezni az uniós döntéshozatalra.
Az ügyészség keddi közleményben azt írta, a vádemelésben érintett öt ember közül négy előzetes letartóztatását meghosszabbították, az ötödik gyanúsítottat feltételek mellett szabadon engedték. Hozzátették, szerdán házkutatást tartanak az Európai Parlamentben.
Az ügyészség szerint a lobbisták bűncselekményeket követhettek el azzal, hogy be nem jelentett nagy összegű készpénzes kifizetésekkel és nagy értékű ajándékokkal megvesztegették a törvényhozókat. „A vesztegetéseket feltehetően rendszeresen és nagyon diszkréten, 2021-től napjainkig és különféle formában folytatták” – fogalmaztak.
A gyanú szerint a lobbisták be nem jelentett nagy összegű készpénzes kifizetésekkel és nagy értékű ajándékokkal érték el a politikusok befolyásolását. A kifizetések egy részét üzleti kiadásoknak álcázhatták, és bizonyos esetekben harmadik félen keresztül intézték.
Az ügy mintegy két évvel a Katargate néven ismertté vált, az brüsszeli korrupciós botrány után robbant ki, amelyben a gyanú szerint Katar és Marokkó próbálta befolyásolni az Európai Parlament döntéshozatalát.
A 2022 decemberében ismertté vált vizsgálat során többeket letartóztattak Brüsszelben, köztük Eva Kailit, az EP görög szocialista alelnökét és Pier Antonio Panzeri volt olasz szocialista EP-képviselőt, és jelentős mennyiségű készpénzt foglaltak le egyebek mellett Panzeri és Kaili otthonában.
A belga rendőrség megszállta a Huawei brüsszeli központját – Az Európai Parlament is érintett
A hatóságok korrupció, okirat-hamisítás és pénzmosás miatt vizsgálódnak, tizenöt jelenlegi és korábbi EP-képviselő lehet érintett az ügyben. Az új botrány tovább ronthatja az Európai Parlament hírnevét. A Huawei az eset kapcsán lapunkkal közölte: vizsgálja az ügyet, valamint zéró toleranciát alkalmaz a megvesztegetés és a korrupció terén.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.